Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

A szegények boldogsága

anyám megbetegedett. Gyalog átment Dedeshegyre, ahol a szőlőnk volt. Melege volt és a pincében a hordóból eresztett deci borral leforrázta a tüdejét. Ez lett a veszte. A kocsma nem lehetett sokáig asszony nélkül, mert ekkor még a nővéreim is fiatalok voltak. Apám üjból megnősült. Nem volt rossz mostoha, de mégsem az anyám volt, akihez hozzábújhattam. Csintalan is voltam, ezért sokszor pörgött a nadrágszíj a hátamon. Hiányzott a szeretet, fölöslegesnek éreztem magamat. Sokat dolgoztattak velem, és azt hiszem, ezért lettem szófogadatlan. A testvéreim sorjában férjhez mentek, a mostohám is meghalt, új mostoha került a házhoz, én pedig csak úgy kallódtam. Hol otthon, hol valahol máshol tengettem magam. Besoroztak katonának. Amíg távol voltam, apám megbetegedett. Akkor értesítettek a haláláról, amikor már eltemették. A csaknem üres kocsmaszobában egy ágyat ágyneművel, egy tányért, egy kanalat, egy villát és egy kést, meg egy literes üveget találtam. Elmondhatom, hogy a testvéreim és a mostohám kifosztottak. Olyan szegénynek éreztem magamat, mint a templom egere. Könnyes volt az apa szeme.- Most pedig gazdagok vagyunk, mert van házunk, meg sok tányérunk, kanalunk és mindenünk - mondta naivan a kislány.- Azok bizony, mert szeretjük egymást, és újból dolgozhatok.

Ismét nótára gyújtott a kis család, és mindaddig vigadoztak, amíg nem jött el a pihenés ideje.

58