Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Tizenharmadik levél: Nem történt meg a csoda
Kedves Anna! Röviden szeretnék neked beszámolni egy múlt heti felismerésemről, amikor Murakeresztúron jártam a kéttannyelvű (magyar-horvál) Zrínyi Miklós Általános Iskolában, ahova meghívtak egy iskolai megemlékezésre, amelyet Zrínyi Miklós költőnek, politikusnak és hadvezérnek szenteltek, koszorúzással összekötve. Zrínyi Miklós összesen 44 évet élt, amikor vadászbaleset érte 1664. november 18-án a kuršaneci (zrínyifalvi) erdőben. Egyedül kellett meghalnia testi szenvedés és magány következtében. Kételkedhetett az élete értelméről is? Egész életében magára hagyták mint végvári vitézt, főurat, arisztokratát, itt a magyar-horvát határsávban. Mindig egyedül maradt a sorsdöntő fordulatok közepette. Igazi, hűséges követői alig voltak, politikai törekvéseit nem értették meg, a bécsi haditanácsban többször is megrágalmazták, Kanizsa alól elparancsolták, a magyar nemesség sem értette meg törökverő harcait, terveit, hiába hirdette a törökellenes harcokat. Érdemes volt-e neki felépíteni a Zrínyi-Újvárat, vagy ahogy mondják az Új- Zrínyivárat, amelyet túlerővel és nagy bosszúval romboltak le a törökök? Érdemes volt-e vagyonát, javait, pénzét fegyverekre, katonákra költenie? Nem lett volna-e hasznos Itáliában maradnia, Velencében vagy Firenzében élnie könyvek, kristályok, agarak közt? Csak művészetre, vadászatra, irodalomra gondolnia? Érdemes volt-e emberekkel levelezni, akik cserbenhagyták? 1664. május 19-ei levelében, amelyet Bonzi püspöknek írt, elpanaszolta, hogy nagyon várta a francia csapatokat, amelyek segítségül jöttek volna, mert szűkösek voltak az eszközei, amelyekkel legyőzhette volna a törököket Kanizsa alatt. Sajnos, nem érkeztek meg a francia csapatok. Majd folytatta a levelet: „Ha ebben az ostromban és következő hadjáratban valami nagyobb eredményt érünk el, az nem a mi érdemünk lesz, hanem az Isten csodája.” És nem történt meg a csoda, erősebb volt a túlerő, a törökök összefogása. Ennyi. Egy másik levelében Zrínyi Miklós, amelyet Bécsbe írt 1664. július 17-én I. Lipót császárnak, így vélekedett: legkedvesebb fölség ... Kanizsát nem vettük be ... De mit fárasszam Fölségedet ezeknek a 89
