Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Huszonkettedik levél: Ha Lendvára gondolok

irodalmat, kultúrát is jelentette, hiszen szülei magyarok voltak. Budapesten tanult, fővárosi környezetben, magyar műveltségre tett szert, amely egész életére kihatott. Kettős identitású művész volt, a magyar irodalmi nyelv mellett elsajátította a horvát irodalmi nyelvet is, beilleszkedett a horvát, zágrábi szellemi életbe, művészvilágba, s innét tartotta a kapcsolatait a világgal. Nem kedvelte a beskatulyázást, Budapesten, Zalaegerszegen, Londonban, Triesztben, Belgrádban, Újvidéken, Bécsben, Ljubljanában, Csáktornyán stb. voltak művészbarátai, ismerősei az értelmiség köreiből. Számos muravidéki, szlovéniai művésszel közösen állított ki Szlovéniában és Magyarországon is, a lendvai kortárs festőművészekhez is tartozott.

Tájképei vászonra festett olajfestmények. Bedő Sándor festőművész szerint: „A művész már fiatalon felmérte, hogy szépek az Istenadta Muravidék virágai, állatai, a maga arcára teremtett ember, hitte, hogy van »genius loci«, vagyis teremtő helyi szellem”. Dr. Tomko Maroevic zágrábi művészettörténész véleménye szerint: „Az ősi táj tisztelete is benne van a tájképeiben, de a haladás is az egyedi motívumoktól az általános, képletes tartalmakig.” Gábor Zoltán maga is azt vallotta, hogy: „A művészet alapfunkciója nemcsak az, hogy örömet szerezzen, hanem, hogy az igazi tárja elénk." Nemes László, erdélyi származású, de Zalaegerszegen élő festőművész, így vallott Gábor Zoltán tájképeiről: „Megható számomra itt, a lendvai dombok között hallani a gábori okfejtéseket, eszmefuttatásokat, valahonnan az idők távlatából örökölt »szittya«-konok, kemény lelkiséggel teremti meg ezt a világot.”

„A Balkáni-félszigeten, Kamerunban, Sri Lanka szigetén, India és Pakisztán határain, Dél-Amerikában, egyszóval mindenütt nyargalnak az »Apokalipszis lovasai«. Ahogy a múltban ügettek, ma is vágtatnak és a jövőben is vadul lovagolnak majd. Az úgynevezett »örök béke« a legcsömörletesebb képmutatásnak, ámításnak a visszhangja." - vallotta egy alkalommal Gábor Zoltán, majd így folytatta: „A legnagyobb probléma - a történelem folyamán - mindig az önzés volt, de ma a legundorítóbb formájában jelentkezik.

160