Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Tizenkilencedik levél: A győzelem

levő életet, a művészek és műtörténészek közt. Szerintem az is jó lett volna. Minden választott életnek sikeresnek kell lennie, mert egyedülálló és megismételhetetlen! Minden út a fény győzelméhez vezet! A fény harcosává váltunk. Remé­lem, hogy tisztában vagy vele! Olyan út ez, mint amikor kinézel az ablakodon és láthatod a kivilágított Citadellát és a Nemzeti Galériát. Nem véletlenül élsz éppen itt, Budapest közepén. Amikor kinézek az erkélyemen, láthatom a kivilá­gított kőkeresztet az utca végén. Amikor a faluközösség vezetője lettem, az első döntéshozatalom az volt, hogy ki­cseréltessem a lámpát a sarkon, mert a lámpa már nem is világított, eltörve lógott le egy állványról, nem árasztott fényt. Rettenetesen zavart a fénytelenség. Megváltoztattam. Éjszaka tizenegy óráig ég, s aztán koromsötét lesz, mint egy bezárult ajtó, amely elzárja a világosságot. Minden levél­írásnál gyújtok egy gyertyát, hogy beragyogja mondanivaló­mat a fény, hogy segítse kihozni a gondolataimat a sötétség­ből, abból a tudattalanból, amely számomra is csak félig ismert, félig eltakart. Az ismeretlenből az ismert felé a fény segítségével! Amikor kinézel az ablakon az éjszakába, gondolj rám, hogy nem vagy egyedül, én is útitársad vagyok, hiszen az élet ezzé tett: útitárssá. Sokkal messzebbre jutunk, ha már ketten vagyunk, még akkor is, ha néha mély gödrökbe zuha­nunk, s összeszedjük magunkat, valahogy kijutunk a göd­rökből. Nem tudom, hogy mi késztet arra, hogy elinduljak a falumból és újra megkeresselek. Talán azért, hogy ne re­­kesszem ki a világomból azokat, akiket szeretek. Jó volna újra tábortűz mellé ülni és végignézni a barátaimon, barát­nőimen, akiket az utam során szereztem. Veled kezdeném. Maradjunk egy kicsit még a győzelemnél. Mi volna az igazi győzelem értelme? Hogy sikerült befejezned, amit elkezdtél? Hogy elmondhatod magadnak, hogy megcsinál­tad, jöhet az aratás? Ha el is fáradtál, ha csapdába is estél, ha el is estél, ha pihenés közben is törted a fejedet, ha segít­séget kértél, közben lehet, hogy ki is használtak, le is néz­tek, ki is beszéltek, de te továbbmentéi és befejezeted a munkádat? Nem tudom, csak sejtem, hogy jó munkát kell 135

Next

/
Thumbnails
Contents