Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Tizennyolcadik levél: Csáktornya titka

Érdekes, hogy én viszont a történelmi múlt magyar értékeit kutatom, és keresem az elveszett múltat. Miért? Mert erősíti az identitásomat. Zrínyi Miklós költő muraközi magyar nyelvjárásban írt, amely a régi magyar irodalom nyelve is volt egyben, mert ezen a vidéken nem volt irodalmi nyelv. Ezen a nyelven írta a barokk eposzát. Szakadatlanul tevékeny életében igazán csak mellékesen volt költő, de olyan színvonalon volt mellékesen költő, hogy ezzel ő a század irodalmának versenytárs nélküli főalakjává vált és ma is az. Mint ahogy főalakja a kor politikai életének, főalakja a kor hadtörténetének, előfutára a hazai hadtudománynak, megteremtője a magyar politikai publicisztikának. Nem gyönyörűek ezek a verssorai Zrínyi Miklósnak, amelyekben szerelmi csalódásáról vall?

Szeret az Viola, de jaj! nem engemet:

Szereti Licaont, azt a hamis ebet,

Az ki meg nem győzhet semmivel engemet:

Annak adja magát, szaggatván szüvemet.

(I. Idillium/54)

Sokszor csókol, Júlia Lendváról

129