Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Tizennyolcadik levél: Csáktornya titka
Kedves Anna! Csáktornyán az 1880-as évek elején már több ízben írtak a Muraköz című hetilap hasábjain a Zrínyi-emlékoszlop felállításának a szükségszerűségéről, 1901-ben felhívást is intéztek, adományozási listát közöltek az újságban több éven keresztül. Csáktornya minden társadalmi rétege adományozott, és a muraközi nép, a horvátok is: egyesületek, pénzintézetek, közösségek, asztaltársaságok stb., s egész Magyarország területéről érkeztek adományok, Vas- és Zala megyékből, Budapestről, Lendváról, Muraszombatból, Zágrábból, Bécsből, Kassáról stb., országos és regionális szintű volt az adakozás. Az emlékmű tervét az Országos Képzőművészeti Tanács bírálta el: az építészeti munkák előadói Stróbl Alajos és Schulek Frigyes voltak, az emlékmű építészeti részét Arkay Aladár, budapesti műépítész a Zrínyi-reliefet és a címert a turulmadárral Szász Gyula budapesti szobrászművész és tanár alkotta meg. Az emlékoszlop mérete: 8 m magas, haraszti kőből való oszlop, a tetején bronzba öntött turulmadár, kiterjesztett szárnyakkal, karjai közt kardot és lantot tart, alsó részen 1 m -es relief Zrínyi mellképével. Csáktornyán régóta nem volt olyan ügy, amely iránt oly általános érdeklődést tanúsított volna a lakosság minden rétege, mint a Zrínyi-emlékmű ügye iránt. Ezt a Muraköz hasábjain is leírták: „De hirdesse azt is, hogy itt, az imádott magyar haza kettős határán egy nép él, mely hű maradt az ő hajdani urának tradícióihoz!” A Magyar Tudományos Akadémia Wlassics Gyulát küldte ki az ünnepi beszéd megtartására a Zrínyi-emlékmű felavatásakor. A Csáktornyái Zrínyi téren közadakozásból felállított Zrínyi-emlékoszlophoz elzarándokolt a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság, a Történelmi Társulat, Zala vármegye lakossága, Zágrábból a Magyar Szövetség és a Muraköz minden községe. A Zrínyi tér a felavatás alkalmára hatalmas nemzeti színű zászlókkal volt feldíszítve. Mozgalmas képet mutatott Csáktornya. Alsó-Muraköz népe hosszú kocsisorokkal, lobogó zászlókkal jött az ünnepélyre. Légrád élő gallyat helyezett el az egykori vitéz kapitányának, a ma már megsem125