Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

vény nem bírta áttörni. A vonat megállt. Nem voltam arra kí­váncsi, merre megyünk, gondoltam, majd odaérünk, s akkor meglátjuk. Akik először hagyták el a szülői meleg otthont, külö­nösen a jobb módú családból származó gyerekek, már első nap elkeseredtek. Én meg kicsit - megmondom őszintén - nevettem is, hogy nektek se árt egy kis tanítás, hogy lássátok meg, hogy mit is jelent az 1941-es fölszabadulás. Odaértünk Körmendre, ahol kiraktak bennünket. Körmend, azt hiszem ismert dolog, hogy olyan központ volt, ahol igen sok menekült lakott, különösen a Romániából visszavonuló külön­böző tisztviselők, jó része sváb és magyar katonatiszt családok. Mivel minden helyiség tele lett, minket a kaszárnyába vezényel­tek. Egy 6x6 méteres szobában vagy hetvenen lehettünk, úgy­hogy annyian voltunk, hogy egymáson keresztül-kasul feküd­tünk. Meg kell mondanom, én katonai uniformist soha életem­ben nem viseltem, habár katonai bevonulás volt ez, a sok népet már nem is lehetett, lehetetlen is lett volna katonai ruhába öltöz­tetni. A behívottak egy része havat takarított a Körmend-Graz felé vezető úton, engemet és néhányunkat pedig beosztottak lö­vészárkokat ásni a Rába partjára, illetve a Rábán túlra, a Balaton felé. Arra olyan ingoványos a terület, hogy alighogy leástunk 50-60 centire, már olyan víz jött, hogy ott nem lehetett dolgozni. Ennek ellenére azt követelték, hogy egy méter mély lövészárkot ássunk... Úgyhogy úgy ástuk, hogy a lépcsőn álltunk és a vízből szedtük ki a földet. Pár napi munka után gondoltam magamban: én ezt többé nem fogom csinálni, még akkor se, hogyha holnapután hadbíró­ság elé állítanak. Semmilyen nyilvántartást nem vezettek rólunk, aki akart, mind elszökhetett haza. Miért mondom ezt? Nemcsak mi magyarok kerültünk oda, hanem a muravidéki szlovén fiata­lok is. Akik odakerültek, azok a háború után mind „nagy harco­sok" lettek, mert hát úgy állítják be, hogy ők erőszakkal voltak internálva. Pedig az nem igaz. Épp úgy mentek el, mint én. A mi falunkból sokan hazaszöktek, és egyet se kerestek. Én is elindul-49

Next

/
Thumbnails
Contents