Bence Lajos: Szóval vágok rendet - Pannon tükör könyvek (Lendva - Zalaegerszeg, 2016)
Bence Lajos újabb verseihez
Bence Lajos újabb verseihez Bence Lajos kötete érzékeny hangú, átszenvedett tanúságtétele a muravidéki magyarság valóságvesztésének. Panasza mindannak, amit a posztmodernen is túli szlovén társadalomban a magyar nyelvű líra e köztes létérzésben képes magába sűríteni. József Attila fájdalma, didergő léthiánya Bence Lajos verseiben irigyelhető emlékképekké lényegül. A fájdalom a lélek létteljesség utáni vágyódásának gyökeivé válik. A „hol vagyunk már az éden fáitól” vagy a” mivé lett az anyatej” Pilinszky-s sóhajokban a teljes, metafizikus létező hangját érhetjük tetten. Bence ezektől elsodródott, csupán erre vágyódik, mint a léthiány-teljesség egészére, egy kvázi éden emlékére. Utolsó lehetőségként konokul készíti szuverén szőlőskertje barokkos tablóját. Amit kiszáradt torka a világba kiált, vagy egy vers grafit-szikár rajzolata elénk állít, az az olvasót letaglózza. Állapotrajzok, érzelemportrék, szójátékharcok, Jób-i követelőzések. Ebbe a makacsságban kicsikart levegőbe, ha beleszippantunk, egyet biztosan megtudunk, Bence Lajos verseiben, még ha az önbecsapások vizelettócsáiban fetrengünk is, az illúzióvesztés nyereséggé nemesül. A versek titka pont ez, az el nem tűrt hazugságok és titkok felfedése. Ezzel a fordított lírai magatartással, ami nem 123
