Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Látszólag nem történt semmi

robbanás, aminek következtében nyolc munkás szörnyelthalt, köztük Bükvics Lajos is, akinek a körülbelül egy méteresre égett földi maradványait Marinčič Milán azonosította.

Hosszúfaluban látszólag nem történt semmi, de mégis még árvább lett egy szerény kis család, bár ők erről még nem is tudtak akkor.

A béke egy ideig váratott magára, utána kitüntették a túlélőket, köztük Marinčič Milán századost is, aki 1956- ban egy Völgyifaluban szolgáló katonatiszttel küldött üzenetet Bükvics Lajosról. Ez volt hosszú évek elmúltával az első hír felőle.

Később a hozzátartozói személyesen is felkeresték a századost Zágrábban, ahol végre elmesélte nekik a történteket. Búcsúzáskor a mellén levő kitüntetésre mutatott, és kijelentette: „Lajos is ilyen kitüntetésben részesült volna, ha túléli a háborút. Bátor ember és kiváló társ volt.”

De ez sajnos nem így történt. Nem csak a kitüntetés, de még egy kurta értesítés is elmaradt arról, hogy 1942- ben valahol, távol a családjától meghalt egy ember; a körülmények, a sors, az igazság kiválasztottja? Senki sem gondolt arra, hogy valahol messze egy anya haláláig reménykedve várta eltűnt fiát, és soha sem tudott belenyugodni a gondolatba, hogy örökre elveszítette őt. Még a halálos ágyán is egyre csak szorongatta mellére a már kopottas fényképet, és utolsó leheletéig az ajtóra volt szegezve bánatos, szomorú tekintete. Reménykedett és várt, de sajnos az újabb találkozásuk ott, azon a helyen és abban a dimenzióban már nem következett be... De talán máshol, valahol mindkettőjük lelke végre nyugalomra és békére lelt...

65