Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Szíriusz, az űr kerékpáros királya

kül, hogy őt is hívták volna magukkal. Ha velük ment vagy követte őket, nyugodtan tűrték, nem zavarta őket a jelenléte, közömbösen fogadták, lehet, hogy észre sem vették. Néha furcsán néztek rá, amikor elhomályosult szemmel az ég felé tekintett és rekedtesen mormolta: „Csillag... Fényes csillag!” - közben pedig ki tudja, mire gondolt?

De Szíriusz leginkább hallgatott. Csak akkor csillant fel hirtelen a szeme, amikor a fiúk a kerékpárjaikról beszélgettek. Akkor ő is sűrűn köhögött, pislogott, nagyokat nyelt és izgatottan dadogta: „Bicigli! Bicigli, ja!” - majd vigyorogva bólogatott. Tudták, hogy nagy, sóvárgó vágya egy saját kerékpár. Szíriusz talán semmire sem vágyott annyira, ha egyáltalán képes volt rá, hogy bármi után is vágyódjon, mint egy kerékpárra. Nyugtalanul szép álmaiban valahol a csillagok között, a felhőkben kerékpározott egy csillogó, aranyszínű, gyönyörű, új biciklin. Neki hódoltak ott a csillagok, őt köszöntötte a Hold, a Tejút, ő volt az egész űr kerékpáros királya.

Szíriusz sokszor segített a falubelieknek különböző alkalmi munkáknál. Általában ugyan nem hívták, de őt nem kellett hívni, jött anélkül is, és mivel szorgalmasan végezte a rábízott munkát, eltűrték, utána pedig fizettek is neki egy keveset. Szíriusz ezért kitartóan lapátolta a szenet, hordta a maltert, segédkezett a mezőn, réten, a szőlőben, ahogy adódott. Amikor összegyűlt egy kis pénze, és egy falubelije hajlandó volt neki eladni már használt, de még jó állapotban levő kerékpárját, nem is volt boldogabb ember nála a környéken.

Azt követően lángoló arccal és csillogó szemmel tisztítgatta, simogatta, olajozgatta kedvenc járművét. Naphosszait elüldögélt mellette - talán többet nézegette mosolyogva, álmodozva, mintsem használta. Szinte kímélte, óvta a legkisebb karcolástól, sártól, a nedves, ködös levegőtől. De legszívesebben az emberek tekintetétől sze-57