Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Bence Utrosa Gabriellát a Muravidéken kibontakozó irodalmi életben elsősorban prózaíróként tartják számon. Eddig megjelent műveinek zömét a gyermekek és az ifjúság számára írta. Egy kritikusa szerint írásai “hol a gyermeki perspektívában láttatott realitás keretein belül, hol a mese világában, hol pedig a kettő határán mozognak...", Írásaira a formai kiforrottság, a jó íráskészség jellemző, hiszen úgy alkalmazkodik ma a gyermeki szemlélethez, hogy elkerüli a mesterkéltség, a “gügyögés” csapdáit. Két önálló kötetében (Visszahozott szép karácsony, Ki lakik a sötétben?) ez az írói attitűd érvényesül.

Jelen kötetében az írónőt nem a megszokott szerepkörben látjuk. A műfaji sokszínűséget, mely az elbeszéléstől (A harangozó búcsúja. Elmeim i vagy visszajönni nehezebb?) a hangjátékszerű írásokig (Tüzet szító szél, Galamb a léggömbön) ível, elsősorban a témaválasztás szabja meg. Szociográfiai hitelességgel megírt elbeszélései (Meglapulva a kerítés mögött, Mégis harangoztak, Gazdag Márton igazsága) a sziget-létre ítélt közösség némely burkolt problémájára is ráirányítja a figyelmet. Ezekben némi iróniával a kisebbségi helyzet szülte furcsa és nem egy esetben abszurdnak tűnő helyzetek is megfogalmazódnak (Mégis harangoztak ). Érdeklődésre tarthatnak számot azok a novellák is, amelyekben különc figurák (Mirza, Szíriusz) élednek újra, vagy fordított logikájukkal érdemlik ki környezetük haragját, az elutasító magatartást. A jelen kötetben szerepléi írások erénye az elmondottakon kívül az, hogy kiállták az idő próbáját, hiszen zömében a 80-as években tette közzé őket szerzőjük a

Naptárban es a Muratájban.