Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből (Lendva, 2003)

Epilógus - Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből

Almomban már többször lelőttem magamat, reggel megkönnyebbülve ébredtem.

Szókincse változatos, megdöbbentően sajátos, egyéni stílusárnyalatokkal, szinte már az értelmetlenségbe áthajló, merész szerkesztésjegyekkel; de modern hangvétellel, könnyed nyelvezettel. Például az alábbi szóösszevonások, kifejezések és mondatelemek: „élő temetőket látok”; „fényoszlopok alagútjain”, „belefulladunk mozdulatlan önmagunkba”; „őszül bennem az idő”; „keljen fel a napom homlokodon”; „a csillagok kivirágoznak az égen” stb. alátámasztják ezt az észrevételt.

Éredekes költői fogalmazási adottság, hogy fontos közlendőit az évszakok jellegzetességébe ágyazza „értéklerakódási szándékkal”.

A harmadik ciklusban a barátságokról, az igaz emberi kapcsolatról, annak felbecsülhetetlen értékrendjéről nyilatkozik. E költeményeiben széles baráti kört érint, az emberbenhívés, a bátor kiállás és vállalás szellemében foglal állást.

A bonyolult és visszás társadalmi viszonyok is megfogalmazódnak néhány költeményében. Kora társadalmának reális tükörképét mutatja meg ezekben az egyének és a közösségek pozitív vagy negatív vetületeiben, a jelen levő és erősen élő olyan „bitorló” erőket, amelyek annyira befolyásolják az egyes emberek lelki és szellemi életvitelét.

Gondolatrendszerében és érzésvilágában érvényre jut a szűkebb haza is, Muravidék. Ez nem egyszerű ragaszkodás csupán, „fitogtatás”, de igazi szeretet, egyfajta „szerelem”-féle. Ezt fejezik ki az alábbi sorok is:

90