Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

I. A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században

magyarság tájékozódási igényeit. Természetesen volt néhány konkrét kritikai megjegyzés is, melyek a lap terjedelmének növelésére, a külső munkatársak körének bővítésére, valamint a lap nyelvi szintjének emelésére, illetve az alaposabb korrektúra szükségességére vonatkoztak. A munkát az is nehezítette, hogy addig nemzetiségi területen kívül működött a lap szerkesztősége (Muraszombatban), 1971-től azonban ebben is változás történt, ekkor ugyanis a lap „bázis-közeibe”, Lendvára került. A szakember-probléma azonban még két évig aktuális maradt, akkor sikerült ismét az újságírók számát a minimális kettőre „emelni”.

Alap 1975 után indult látványosabb fejlődésnek. Új munkatársakat kapott és immár hat oldalon jelent meg. Az oldalszám növelése kétségtelenül tartalmi fejlődéssel járt együtt. Az 1974-es 4,4 oldalas átlagterjedelem 1977-re 7,3 oldalra emelkedett. A tartalmi és menynyiségi változások szerencsés módon az olvasótábor növekedését is eredményezték. Számokkal kifejezve: míg a Népújságnak 1970-ben csupán 740 előfizetője volt, addig ez a szám 1977-ben ezerrel lett több, szám szerint 1750. Az arányok szemléltetésére nem árt még egy statisztikai adatot felhozni: az 1981-es népszámlálás adatai alapján az előfizetők és a szlovéniai magyarság számarányának öszszevetése azt mutatja, hogy 4,5 magyar lakosra jutott egy példány. A 80-as években ez a számarány lényegesen nem változott, ami arra enged következtetni, hogy komoly minőségi előrelépés a lap színvonalában sem történt. Mintha a felelős szerkesztő is érezte volna, hogy az előfizetők nagy száma nem minden esetben a minőségnek, sokkal inkább annak a tényezőnek a számlájára írandó, hogy Szlovéniában a Népújság volt az egyedüli magyar sajtótermék a háború után, s mint olyan, monopolhelyzetet élvezett. A lap „tartalmi és társadalmi célkitűzései” is megegyeztek a szlovén nyelvű újságoké-52