Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

tárgyak közötti kommüniké nem volt teljes. Ezért imádkoztak az ő Teremtőjükhöz, bővüljön a színcsatorna, szélesüljön a spektrum. Az Úr gondolkodóba esett: van-e olyan élőlény, mely elbírná a feladatot, mely az ég égszínkékjét ugyanúgy képes leképezni, ahogy a föld okker-barnáját, illetve a szivárvány színárnyalatait. Fogott hát egy szén-tubust (amolyan ősi kartusát), s festeni kezdett vele. Hipp-hopp meg is rajzolt egy rovart, a bibe-lepke mását, vagy ahogy Babits mondaná: egy „ízelt lábú bogarat”. Sokáig nézegette, mígnem este lett. S mivel nagyon elfáradt, ledőlt egy kicsit pihenni.

Másnapra teljesen kiment a fejéből az új nagy terv, a tárgyak meg csak nem hagyták békén. Rozoga matracából itt is, ott is ott is kiugrott egy-egy rugó, s könyörgő hangon szólt: Uram, miért nem színezed már be a szürke világot, szegény tárgyak, nekünk nem jut a teremtésből semmi sem. Mígnem valami derengeni kezdett. A bábból lassan kirepült sárga árnyalatú, beteges színű káposztalepke. S mivel ő volt az első mozgó, sőt repülő lény, az elégedetlenség tovább fokozódott. - Nohát, jól kitettél magadért, Urunk. Ennyire futotta mindenható „művészi vénádból”?

A Teremtő ekkor egy kicsit megtorpant, talán nagy műve, műalkotása, az egész teremtett világ tökéletessége is átfutott agyán. Aztán gyorsan túltette magát a Rossz irányából érkező gúnyos megjegyzéseken, felemelte mutatóujját és újból kinyilatkoztatási szándékkal, szólásra emelkedett. - Nekem ennyire futotta - kezdte drámai hangon, fanfárok és angyali szárnysuhogás közepette -, de jön majd egy Művész, kinek neve a Csillagokig ér, ő majd orvosolja a problémát! Olyan lepkéket fest majd, hogy színei előtt leborul a Világ! Lesz abban smaragd-sárga, acél- és hideg metál, csont- és hulla-fehér, borostyán-kék és ultramarin-zöld, húspiros, krizan-221