Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések
minden alkotó álma. Ehhez azonban mindössze 10 év állt rendelkezésére. A fehérvérsejtek rohamos elszaporodásáig, 1996 karácsonyáig... A fa fokozott védelmét illetően, melynek érdekében a legnagyobb szigorúságot tartotta a mester műtermében, pedig velem esett meg egy példás ügy. Egy számára vandál cselekedetnek minősülő szálka-eltávolításkor lefogta a kezemet, Ne bántsd! - mondta. Később derült ki, hogy az első, Szíves szívtelen kötetem borítóján látható „göcsörttel” a fa struktúráját, a kezdő időszakot megidéző elfektetett deszkadarab művészi értékét, a fa (számára egyet jelentett a „civilizáció” pusztulásával) iránti féltő aggodalmát fejezte ki. Hazalátogatása műtermébe, ami sohasem történt meg „Nincs szomorúbb, mint a kihalt műterem, amelyből a művész elköltözött” - idéztük meg Tomaž Galič azonos című fotó-kiállításával a mester szellemét, a szigorú rendben sorakozó ecsetek, tubusok és egyéb hátrahagyott eszközök, kellékek között téblábolva műhelyében, a Fő utcai, azóta is fagyos levegőjű „ateljében”. Gáliénál a gyilkos kórt 1996 karácsonyán diagnosztizálták a ljubljanai onkológián. S bár voltak ígéretek orvosaitól, de az életét jelentő műtermét soha nem láthatta már viszont. Szúnyogh Sándor és Cár Jenő barátai - utóbbinak gimnáziumi osztálytársa is volt - a kórházban többször is meglátogatták a nagybeteg grafikust, de kevés reménykeltő hírt hoztak. Egyszer arra panaszkodott, hogy kivizsgálás folyamán ügyetlen kezek majdnem átdöfték a tüdejét, máskor a kórházi levegő nyomottságára. Cár egyszer vigaszképpen felvetette: „Hozok neked rajztáblát, meg papírt, unalomból rajzolhatnál!” A válasz egy „Ne, hülyéskedj, már!”, és lemondó legyintés volt. Az emberi méltóságában is próbára 219
