Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

Volt, aki (Szúnyogh Sándor) nagyon is romantikus ábrándoktól ve­zérelve, amolyan szellemi kalangyának képzelte el a folyóiratot, volt, aki a tudományosság új fórumát látta benne, mások - így jómagam - a hiánypótló kritikai élt, az értékorientált magatartást hangsúlyoz­ta, s várva el a folyóirattól, szerkesztőktől, rovatvezetőktől egyaránt. Hogy mennyire irreális volt ez utóbbi igény, arra csak később döb­bentünk rá. A lap tavaly ünnepelte fennállásának 21. évfordulóját. A Pannon Tükör sorsa némileg másképpen alakult. Pék Pál, majd később Czupi Gyula, merevebb, Zala megye határain belül húzott szerkesztési politikát gyakorolt. így a szlovéniai írók csak nagyritkán, az általuk szerkesztett tízéves időszakban talán egyszer, legfeljebb kétszer jelentek meg a lapban. Tematikus számaikban igen alaposan körüljárták a zalai hagyományt, a szokásrendet, egy­­egy kimagasló eredményt hozó ipari ágazatot (pl. olajbányászat), de a vállalkozás tíz év után kifáradt. Ami az utóbbi 5 évet illeti, a Muratáj esetében az évkönyves meg­jelenés, sok esetben, s egyre inkább az „egysíkúság” jellemző. Sajnos a kezdetben oly sokat hangsúlyozott irodalmi jellegét veszíti el a lap. Helyébe a tudományos igény, a társadalomtudományi érdek­lődés került túlsúlyba. így is a csodával határos, hogy a határon túli régiókban még mindig jegyzik a gyorsan szaporodó folyóiratok egyre bővülő listáján. Amit a Pannon Tükör utóbbi 5 évét illetően elmondhatunk: ere­jéhez és szellemi kapacitásához mérten a muratáji irodalomnak és képzőművészetnek is helyet biztosít. A szerkesztők kvalitásérzéke pedig biztos eligazítási pontként szolgálhat a szerzőknek, íróknak, képzőművészeknek egyaránt. Ahogy azt a lap főszerkesztője, Pén­tek Imre több alkalommal is kifejtette: a lokális, szűk keretek he­lyett a dunántúliság lenne a folyóirat közösségi színtere, az erre a 212

Next

/
Thumbnails
Contents