Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések
„Halicanum szülöttei kutyánál hűebb fiai vagyunk e földnek bárhova visz is sorsunk lábunkat törve is bazarontunk bármilyen szél fúj itt sosem fázunk a holtakkal is víg dalokat dudorászunk. ” így hangzik a legtisztább vallomás a szülőföldnek, a rajongásig szeretett, a Lendva-hegy óvó árnyékában elterülő soknemzetiségű kisvárosnak, melynek gránitkockás főutcája, kecses idomú várkastélya annyi versében feltűnt. Az örök visszatérés adja alaphangját, a hagyományban való feloldódás - „deszkarepedésekbe” szoruló neszekként, „parányi” sóhajként - ígéretét egyik utolsó versének, a Dacolásnak: „Nem sírok, mert benne vagyok a szóban, a puszta gondolatban, s árnyakkal lopódzva visszavonszolom magam lelkedbe. VISSZAJÖVÖK - a tavaszban, nyárban, őszben vagy télben: Benne vagyok! Parányi sóhaj vagyok a poros aszfalton, szenderegve megyek az IDŐVEL.” 196
