Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

III. A muravidéki tudományosság évtizedei

hallottam hírét a vaskapunak, ezért elhatároztam, hogy én is elindulok a hiedelem nyomában a kincseket rejtő vaskapu felé” - indult az oknyomozó riport. A „vaskapuval” őrzött temérdek kincset, köztük az „aranycsikót” természetesen ezúttal sem találták meg az expedíció résztvevői, mégsem keseredtek el, más, „szellemi kincsesei”, mondával tértek meg, s úgy érezték, hogy ezzel „sokkal gazdagabbak” lettek.

A másik, hasonló tanúságokkal szolgáló kirándulás a Muravidéken is fontos „kincskereső” tevékenységnek számító aranymosás gyakorlati megtapasztalása volt a Mura folyóban. Az idősek visszaemlékezésére hagyatkozva: aranymosással még a múlt század elején is sokan foglalkoztak, s a murai aranynak igen magas volt az ára. Magához a munkafolyamathoz, akárcsak az alkímiához, sok furcsa történet, mítosz fűződött. „Mennyi vér és arany vegyült egykor a nagy ütközetek, hadjáratok idején és csaták idején a folyó vizével,” - indította el a gondolatfolyamot a költőben a Mura vizének viszszatükröző fényjátéka - „amikor a honfoglalás és a népvándorlások idején vágtató paripák és hősi lovasok rohantak a Mura folyó túloldalára, a zátonyok szegélyeit kihasználva. Ki tudja hány ladik, tutaj és komp merült el az árban a terhével és a kincset szállító emberekkel. Mátyás király, az igazságos is pénzt veretett az Alpok aranyából és szétosztotta a szegények között.” A tanulmányi kirándulás azonban csak látszólag volt sikertelen. Szúnyogh azt a tanulságot vonta le, fia helyett is, hogy az „aranyért, a kincsért mindig és mindenütt szenvedni kell. A Mura aranyát is csak úgy szerezhetjük meg, ha olyan vakmerő fiatalokat találunk, akik felélesztik őseik aranymosási szokásait. Mert az arany most is ott van a parti homokban, a folyó kanyargós szegélyein, a kavicstömeg mélyén...”.

S ez a tudományra is ráillik: némi „vakmerőség” és szenvedés, s

163