Varga József: Nyelvművelő írások (Pilisvörösvár, 2019)
Régi, különös szavak és tájszavak
meg. A perszekútor régi szó. Olasz vagy szerb-horvát eredetű vándorszó. Parádé (főnév). Magas rangú személyeknek a felvonuló fegyveres erők feletti szemléje. Rokon értelmű szavai: díszszemle, díszfelvonulás, díszünnepség, ceremónia, pompa, ünneplés, puccparádé, pucc, hűhó, felhajtás, komédia. Végignézte a katonai parádét, a repülősök mutatványai tetszettek neki a legjobban. Hiába vágtam magam parádéba, a rendezvény elmaradt. Mint tartalékos katonatiszt, sokszor díszszemlét kellett tartanom, ha tábornokok jöttek a kaszárnyába, a díszfelvonulásban is részt vettem. A díszünnepségre engem már nem hívtak meg. Ezt a ceremóniát jól megszervezték valakik. Ünnepség és pompa volt az egész nap. A puccparádén mindenki részt vehetett. Olasz és német jövevényszó. Rágalmaz (ige). Alaptalanul vádol valamivel valakit. Rokon értelmű szavai: megrágalmaz, befeketít, eláztat, bemárt, bemocskol. Azzal rágalmazták, hogy ő írta a névtelen feljelentő leveleket. Megrágalmazta a szomszédban lakókat. Jól befeketítette szegényt. Úgy eláztatta, hogy mindenki rossznak tartja. Bemocskolta a fiatalasszony becsületét, jó hírét. A rág ige származéka. Göntérháza, 2019. április 14. 18. Ádámkosztüm (főnév). Ádámkosztümben. Rokon értelmű szavai: meztelenül, ruhátlanul, szégyenlet. Ádám kosztümben állt ott, és nagyon szégyellte magát. A féleszű meztelenül futkosott az udvarban. Vendel bácsi ruhátlanul jártfel a szobában. Elszégyellte magát, meztelensége miatt. Összetétel. 134