Halász Albert: Az alsólendvai sajtó és a néprajz 1889-1919 (Budapet - Lendva, 1994)

Alsó-Lendvai Hiradó - Gyilkos merénylet…

bői csinálta tehát a szerszámait. A követ gömbölyűre csiszolta, kilyukasztotta, nyo'et tott beié Ez volt a buzogánya. Evvol ütötto agyon az ellenségeit. A tűzkőből nagy ügyességgel nyílhegyeket pattantott le. Ezt a hegyes követ lőtte bele nyíllal a vadállatokba. Az ősember kalapácsa, tűje, kése és fejszéje is kőből volt.

Gyűjtsük össze a kőkor emlékeit. Ott élnek ezek a nép kezén. yYfe/jy^ó’-nek nevezik azokat.

A nép azt hiszi, hogy a földben talált különféle formájú, rendszerint más vidék ismeretlen kőanyagából való kődarabok villámláskor az égből csapódnak a földbe. Hét évig mennek le, és hét évig vándorolnak föl, csak ezután látják meg a szánlásban.

A népnek az a szerencsétlen hite, hogy a köveknek gyógyitó ereje van Ezért a véreset tejelő tehén tőgyét dörzsölik velők. Még a szomszéd falvakba is elviszik kölcsön, a helyett, hogy a szegény állatnak állatorvost hivatnának. Nem csoda tehát, ha gyógykezelés hijján oly sok állat pusztul el.

Ez a szégyenteljes állapot majdnem minden faluban uralkodik. A pap, a tanító, a jegyző, a gazdatiszt világosítsa föl a népet. Magyarázza meg, hogy a monykőnek hitt kőnek mi volt a rendeltetése. Mégis csak szégyenteljes állapot, hogy ciulizált országban ilyen ostoba babona ily nagy mértekben él még most is,

210