Halász Albert: Az alsólendvai sajtó és a néprajz 1889-1919 (Budapet - Lendva, 1994)

Alsó-Lendvai Hiradó - Gyilkos merénylet…

ez. Helyesen állitja ma szemeink elé a kath. egyház az ö szentéinek életét, hogy abból megtanuljuk küzdelem és megtagadás által elnyerni az örök pályabért.

A halottak napjával mily szépen megegyezik az őszi hervadás, a természet megbomlása. A hulló levelek, a kihalt természet néma csendje! a mi elhullásunk, — a mi elnémulásunk, — halálunk.

Szomorúságban vagyunk: elértünk a halottak napjához, egy nappal a mindenszentekre való emlékezés után. Megélénkülnek a temetők, gyászruhába öltözött ifjak, öregek bánatos arczczal zarándokolnak e szomorúság helyére, hol szeretteik nyugosszák örök álmukat. Az emlékezetnek, a kegyeletnek él mindenki e napon s a legfásultabb ember szivében is megrezdül az érzelem, a kegyelet húrja, hisz elhunytanak már annyian azok közül, kiket szerettünk.

Az árva szülei sírjánál gyújt, mécsvilágot, — gyermeki szereteténék legszebb jele ez. A hitves hitvesénél ihullat nehéz könyeket, — az igaz szeretet! drága gyöngye ez. A szülő legkedvesebb gyermekének sirhalmára teszi szeretetének>*mindig meg-megujuló koszorúját, — a lesújtó bánat, az égető fájdalom jele ez. Felgyűlt a halottak birodalma, az élők szeretetének tüzétöl. Alant a pusztulás, a megsemmisülés, fönt az élet. A kettő összeölelkezik e napon.

A halottak megtanítanak a múlandóságra, az élet hiúságára, a vagyon, kincs, szépség tünékenységére; az élők egy forró imában Istennek ajánlják az elhunytakat, lekérik számukra az örök boldogságot.