Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)

1996 / 48. szám

Beballagok a konyhába, a teríték még az asztalon, csupán az én családomtól annyira idegen csend költözött a vidámság helyébe. A vacsora bőséges illatot árasztva ott gőzölög az asztal közepén. Érintetlen. Néha arra gondolok, hogy ők gyermekarcú felnőttek.

Nem merek a szemükbe nézni, a székemen kuporgok, amikor a feleségem felém fordítja a merőkanalat a lábosban. O is hallgat, lesütött tekintettel ül, kezét méltósággal nyugtatja az ölében.- Nem kérek..., nem vagyok éhes - látom, rögtön gyanút fog valamennyi.- Apa, anya, miért nem esztek, mindőnknek jut belőle bőven - kérdezi a kisebbik lányom őszinte ártatlansággal a hangjában.- Nem vagyok éhes! - felelem recsegő dühvei a hangomban.- Egyetek kicsinyeim - nógatja őket a feleségem, de egy sem mer megmoccanni. Bátor asszony, elszánja magát és mindegyik gyerek tányérjába kiszed egy merőkanálnyi aranyló piros káposztát. Megbűvölve nézik a húsdarabokat, az én tekintetemet is odaragasztja az iszonyat.- Mért kő’ a Jóska bácsinak a Kázmér? - ő a legkisebb fiam, szókimondó fajta.- Hogy fizetni tudjon..., mondjuk egy szabónak! - felelem elszántan.- Szedjél! - parancsolok rá az asszonyra. - Magadnak is! - némán cselekszik.- Tegnap a Fehér Miskáék lova múlt ki, láttam, ahogy vitték a szekéren, hátú’ lelógott a feje, tisztára nyitva vót’ a szeme, meg a nyelve is kint vót’ a szájábul, csak tudom, mer’ ott szaladtam a szekér megett... - nagyon belejött a kisfiam, érezte, hogy beszélnie kell a döbbent csendben. Tudtam, hogy itt a pillanat.- Hallgass! Asszony, te meg fújd el a lámpákat! - érdes hangom a nyitott ajtón át belevész az éjszakába. Ránkborult a sötétség, nesz sem szól, a tücsök is máshol húzza már. Először csak egy kanalat hallok, majd kettőt, végül valamennyit, ahogy a tányérhoz ütődve csörrennek. Vizes tenyeremben szorongatom a kanalam, nem bírnám ki a szégyent, ha lámpagyújtás után érintetlen látnák a tányérom.- Idehozzam a kesztyűdet? - hallom az asszony szelíd hangját. Mindig is gyanakodtam rá, hogy lát a sötétben, amúgy is olyan szép macskaszeme van.- Alighanem... felvenném - válaszolok megkönnyebbülve. Feláll, nem mer lámpást gyújtani, úgy indul a szobába.

Merengve pillantok ki az ajtón a puszta sötétségbe, amikor megcsillan egy szempár... és az a hosszú orr, istenbizony, a Kázmér fejét látom, ahogy benéz a konyhába.

73