Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
Művészet a természetben Nem újkeletű irányzat ugyan, s hogy nem bizonyult kérészéletűnek, ma már vitathatatlan. Legkiválóbb képviselői ott találhatók a világ vezető művészeinek társaságában. Egy trend, amely mindig időszerű lesz, amíg az ember valami módon kötődik a természethez. Ameddig lesz természet, természetesen. A hatvanas évek művészei voltak azok, akik megelégelték a zárt műtermi környezetet, s a természetbe vonultak, ahol nem tájfestők módjára viselkedtek; magát a természetet avatták alkotásuk tárgyává, annak szerves és szervetlen anyagait pedig eszközzé nyilvánították. A föld, a víz, a kavics, a homok, a fa vagy az ásványok mesterséges áttétel nélkül váltak művészeti üzenetek hordozóivá. Ezáltal maga a táj minősült művészetté, s nem degradálódott háttéri kulisszává, mint a festmények jelentős részén. Az elmúlt harminc esztendőben ez az irányzat is változásokon ment át, s ma már nincs egységes hitvallása, csak markáns egyéniségei. A tájművészet úttörői annak idején kerülték a civilizációra utaló mesterséges anyagok természetben való alkalmazását. Ma már ez sem számít bűnnek. A bolgár Christo Javasév, aki legutóbb azzal keltett szenzációt, hogy csillogó fémszövettel vonta be a német történelem egyik építészeti jelképét, a Reichstagot, a nyolcvanas években rózsaszínű lepellel takart le néhány Miami környéki szigetet, s több tonnányi függönyt emelt egy kaliforniai autósztráda fölé. Az elmúlt ősz folyamán 1760 sárga napernyőt telepített a Los Angeleshez közeli Szőlőtő Kanyon kopár lankáira. Japán megrendelői már valamivel szerényebbek voltak, ők ugyanis „mindössze” 1360 kék színű napernyőt bocsátottak a jeles vendégművész rendelkezésére. Christo művésztársa, a magát természetfilozófusnak valló kaliforniai Walter de Maria sem éri be kevéssel. Fénylő mező című tájalkotásának helyéül egy 2200 méter magasan elterülő sztyeppét jelölt ki, amelynek talajába 400 fémkarót ütött le. A szabályos sorokban elrendezett, égnek meredő rudak különös vizuális hatása a napszaktól és az időjárástól függően jut érvényre. A hatalmas kiterjedések és nagy méretek irányzatának másik amerikai képviselője, Donald Judd szobrász a mértani formakultúra vonzásában gyártott alumíniumkockákat helyezett a pusztaságba. A természeti környezetbe iktatott objektumok az ipari civilizáció stigmáiként helyezkednek szembe a legősibb formakultúra világával. A felettébb látványos megoldások mögött hatalmas tőkebefektetés áll. E cseppet sem olcsó műfajt ápolni és támogatni azonban biztos publicitást jelent művésznek, szponzornak egyaránt. A művészet egyik fő jellemvonása - tudniillik a bensőségesség - pedig lassacskán felmorzsolódik és értékvesztetté válik annak következtében, hogy a művészet egyre inkább a mindennapi környezet urbánus formakultúrájának kiszolgálójává válik. Art Lover 151
