Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY Szerep és mű: Márai életműve kétféle megvilágításban Márai Sándor tevékenységét legalábbis kétféle, egymástól merőben különböző távlatból lehet értékelni. Elképzelhető, hogy valaki példaszerűséget tulajdonít a sorsának, de ebből korántsem következik, hogy okvetlenül kiemelkedő művésznek, öntörvényű alkotások szerzőjének tekinti. E kétféle nézőpont érvényesítésére teszek kísérletet, azzal az előföltevéssel, hogy a közöttük létező feszültség is okozhatja, hogy nincs egyetértés Márai életművének megítélésében. A terjedelmes életmű egészének minősítése helyett afféle mintavételhez folyamodom: az író erkölcsi magatartásának jellemzését azoknak a naplójegyzeteknek alapján jellemzem, amelyeket 1945^16-ban, közvetlenül azelőtt készített, hogy meghozta élete legnehezebb döntését, elbeszélő prózájának súlyát pedig egy olyan regény elemzése során próbálom megállapítani, melyet 1940-ben jelentetett meg, tehát abban az időszakban, amikor különösen éles vita folyt írói jelentőségéről. Miféle tanulságot is lehet levonni pályafutásából? Föltevésem szerint három sajátosság alapján jellemezhető az a magatartás, mely egész életművének rendkívüli egységet ad. Az általa megfogalmazott tételeket rendszerint ellentételekkel szembesítette, mert egyfelől kétellyel élt a fejlődés eszményével szemben, másrészt különösen erős hajlamot árult el az önbírálatra. Ez a három tényező teszi érthetővé, hogy önkéntes száműzetésbe vonult, melyet az utókor sorsának megkülönböztető jegyeként értelmez. (Tétel-ellentétel) Gottfried Benn nem hagyta el a Harmadik Birodalmat. Márai, aki történetesen a német költő egyik legkorábbi magyar fordítója volt, 1948-ban végleg kivándo.rolt szülőhazájából. Mindkettejük esetében akadtak, akik hibáztatták őket döntésükért. A történelem nem ismer egyforma helyzeteket. Benn arra hivatkozott, hogy a költő nem távozhat az anyanyelvi környezetből. Márai tettének indítékát nem lehet ilyen könnyen megnevezni. Naplójának korábban kiadatlan anyagából néhány éve jelent meg az a kötet, mely éles fényt vet elhatározásának okaira. Ezek a följegyzések annyiban módosítják a Márairól kialakult képet, amennyiben rendkívül éles fényt vetnek önellentmondásaira, s így talán megválaszolható a kérdés: miféle tanulság is vonható le az író sorsából. 1945-ben papírra vetett észrevételeire jellemző, hogy amikor megfogalmaz egy tételt, nagyon sok esetben ellentétellel egészíti ki. Szabó Dezső nagyzási hóbortja visszatetszést keltett benne, de rögvest kifogást emelt, amint a Népszava cikkírója felhördült, mert valaki azt ajánlotta, hogy a Gellérthegyen helyezzék örök nyugalomra Az elsodort falu szerzőjének hamvait. Végzetes lépéséért, a hadüzenetért hibáztatta Bárdossyt, de amikor a volt miniszterelnök a siralomházban ült, Márai lelki kényszert érzett, hogy a halálraítéltre gondoljon, sőt egyenesen beleélje magát a végső óráit élő ember helyzetébe. Indulatmentesen, higgadtan idézte föl találkozásaikat, és megállapította, hogy méltósággal viselte sorsát a tárgyaláson. Olyan folyamat kezdetének tartotta kivégzését, amelynek folytatását már nem kívánta látni. Szombathelyi kivégzésének híre azután megerősítette ezt a véleményét. 69
