Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
[asszonyom ma hullócsillagos az ég ma megint túl sok a megalvadt vér...] asszonyom ma hullócsillagos az ég ma megint túl sok a megalvadt vér a számban, amíg te boldog zenékre táncolsz én szomjas homokban hanyattlok és végtelen szeretkezésünkről álmodom lehetne persze szomorúbb is hajnalodik mire megírom ezt a verset akkorra már ájulton fekszel az összekócolt szívű ciprusok alatt szétfeszített combjaid közé fúrja vesszejét a halál hullócsillagos az ég asszonyom ma elvándorol ablakunk alól az erdő fejünk alól a szomorú melegség lejárt személyi igazolványom, lejárt utolsó haladékom is rendőrnek szerelemnek üthető bitang vagyok, mint a gyilkosok - köpenyemre dilettánsok vetik kockáikat vetkeznek messzi partokon halott kedvetlen lányok ingükkel leterítik arcomat, jó így valakik emléke lenni a fák felett villamos lebeg benne szállsz álmosan és sírva fakadsz amikor véletlenül lenézel
