Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
TÓTH RICHÁRD ❖ ❖ ❖ ... Hogy olyan közel kerülhessek hozzá, hogy átölelhessem, hogy a mellkasomon érezhessem melleit. De nem teszek ilyen mozdulatot; már nem figyelem a lányt, nem nézem az arcát, nem nézek a combjai közé a harmadik héten. Már nem hiszem, hogy New York vagy Párizs az, ahol mi élni fogunk; már nem álmodom a szépről, a gyönyörről, az érintésről, az egymásfelé hajló ajkakról, az eljövendő csókról, és a testéről sem. És nincsenek már szárnyai, nem repül, nem lebeg, nem vibrál, nincs glória a feje fölött, és nem sugároz erős fényt a mellkasa tájékán - minden kimozdult a helyéből. A lány a vonalakkal metszett bőrrel nyílt ketté; kétoldalt sárgás bőr, mint a földarabolt disznóé, és ha megfogom ezeket a széleket, majd beleugrok a vízszintesen elnyújtóztatott mellkasba, ezeket látom: hosszú fény körül négyszög kerekítve, csoszogó lassúság föl-jobbra, fényszögek sorra, körülöttük téglatest kerekítve. Az egész körül képzelt sötétség. Ajtók, ablakok és áttetsző üvegek: szelíd üvegek, szűrő üvegek, torzító üvegek. Aztán az út elkanyarodik; átlátom, mégis ismeretlen: nem ismeretlen az előbbi ismeretlen, csak az ismeretlen előtti lett az hirtelen. Itt vagyok, ugyanaz minden, itt vagy a hátam mögött. Itt vagyok: előttem hosszában valamerre... Hogy olyan közel kerülhessek hozzá. ❖ ❖ ❖ Az éjszakák mély-fekete, titkos csókokat kínálnak szelídpiros reggeleket lehelve homlokára, egész az ajkáig csúszva, hajnali csípős nedveket húzva maguk után; megérintette s megjelölte bátorságot ajándékozva neki, hogy így tegyen Nővé és Szerelemmé. Teste érintette a testét, lelket lehelve belé; két kezével tartja még, érzi súlyát, kiszagolva belőle az éjszakát, a reggelt, a csudás világot minden ízével, csapásával, s reccsenésével. Kutatva valaki felé, kiemelve belőle a Nőt, hogy belébújhasson, hogy a test szagával megerőszakolhassa a világot, ártatlanul... 47
