Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 46. szám

padt és érdemtelenül szűkszavú. Kiegészítésül vagabund szerzőm szívesen informálja majd az érdeklődőket.

Attila: (egy) barbár esti meséje egy elkápráztató posztmodern Bildungsroman, melynek (ellen-) anti-hőse (a nyápic, idétlen kis Attika, patétikus reinkarnációja a hunok Isten Ostorának), vad reális és még vadabb pszichológiai utat jár be Magyarországon és Amerikában. A történet klasszikus leírással indít: 1956. november 28-án egy magyar család menekül; Ausztria felé járva elérnek a „senki földjére”. Ez az elképesztő gyülekezet (nem túl daliás, fura család, fel- és lemenőkkel, családi barátokkal, szeretőkkel?) már-már célbaér, mikor észreveszik, hogy követik őket. Óriási izgalom. Vágás. A következő első fejezet legott felfedi a ribald meseszövőt: Attika híres, érzéki nagynénijének felejthetetlen portréját festi meg kápráztatóan éles színekkel. A Tánti állandóan simogatja, ölébeülteti, nyomorgatja stb. az ivarérett fiúcskát. A dáma jelenlegi férje, Dr. Szabó Endre, Mindszenty kiváló orvosa ugyanis nem kiválóskodott az ágyban. Aztán meg a fiúcskát vigasztalni kellett, gonosz, komcsi, zsidó nevelőapja, Dr. Hoffman Árpád bekényszerítette Attilát (?) az Úttörőkhöz. Lelket-is-simogatóan a Tánti esténként a csodaszarvasról, Hunor és Magor, a hun Attila, és a magyarok eredetéről szóló történetekkel tömte a gyereket. A következő fejezetekben már cirkálunk ide-oda, időben és térben, válogatott uramfiak között. Feltűnik az egyik mitikus antihősnő, Kun Piroska nevű unokahúg személyében. A temetési-vállalkozó leánykája, ez a nem éppen tipikus „nemezis,” veszi el majd Attika szüzességét. Mást is tesz. Étvágygerjesztőül egyik parányi epizódszerepét ismertetem: Piroskába ültetik majd át Attila spermáját, amit a hirtelen szívrohamban meghalt feleségből vesznek ki. Az imígyeni „frigyből” jött baby fogakkal születik - természetesen (de ez már egy másik mitikus vonal).

így ugrabugrál a történet a regény első részében még teljesen érthető, tradicionális, naturalista stílusban, néha plasztikusan merész, erotikus jelenetekkel tűzdelve. Mint a szerző előző elidegenített „hőseit”, Attilát is kitépték a múltjából, jelene szinte kontrollálhatatlan, de jövője meghozza végül a nem-várt (?) felszabadulást, sőt megváltást. Mi módon? Permanens fantáziálás, valamint az új és ősi mítoszokba való menekülés segítségével.

Különböző stílusformákat keverve, a szerző meglehetősen szokatlan módon fedezi fel magának (és előttünk) családja misztikus történetét,

képtelen múltját. Kezdetben, mint valami kannibál, az író bcleszövi jó néhány előzőleg publikált novelláját, „a kiterjedtebb vízió mián”, mint írja valahol. Aztán beugrik a „pikareszk”, mind a szövegben, mind a vendégszövegben. Az „elbeszélés” középső, leghosszabb része, a mai modern amerikai próza utánérzése, gúnyoros leutánzása, ironikus kritikája, melyben a „közösségi mítosz” kerül mikroszkóp alá. A végső, a harmadik rész a legabszurdabb; egy drogos „nagy-utazás,” futurista mega-fantazmagória, melyben be van dobva a posztmodern valamennyi „klasszikus” trükkje. Az olvasó - ahogy próbálja követni Attila óriási problémákkal és iszonyú hemmungokkal terhes pályafutását, ahogy megpróbálja visszanyerni önbizalmát, szexuális potenciáját, fizikai és szellemi egyensúlyát-egyre jobban összezavarodik, mert sem az idő, sem a tér, sem a szereplők identitása, hovatartozása, célja és tervei nem következetesek vagy állandóak, hanem szinte oldalanként változnak. Ezeket a váltásokat, áthangzásokat Hargitai csodálatos ravaszsággal, szellemességgel és szuper iróniával tálalja.

Amint említettük, az indító eseményeket — Magyarország és a nép vergődése a sztálinizmus éveiben, Mindszenty és a többiek bírósági tárgyalásai, az 56-os Forradalom, a veszélyekkelteli menekülés, a kezdeti igen nehéz emigráns létezés - egy túlérett kiskamasz kaleidoszkópikus prizmáján keresztül látjuk. Minden leírás helyén van, korrekt, pontos, bár a fiú humora kissé idétlen, éretlen, hisz kamaszoknak ez dukál. Később már egy valódi egzisztencialista, nem kis cinizmussal álcázott Weltanschauung dominálja a narrációt. Itt írja le önromboló, elvetélt (abortive) felnőtt életét és eszelősen boldogtalan házasságát; Kitty, a feleség, a szadista, impotenssé-tevő, elkényeztetett amerikai prolihercegnő ős-típusa. - Egész eddig „esti mesénk” valódi, izgalmas regény. A vége felé aztán jön a Nagy Váltás: röviddel antihősünk halála után egy háromszemű új Attila jelenik meg a színen, aki „szilárdan lecövekelt a 21. században”. Itt márasci-fi, a valódi és ál/féltudományos esszé-szövegen kell átvergődnünk, átloholnunk, átdobatnunk, mint afféle erőtlen rongybabának. Nagy Attila újjászületése azonban sokkal kevésbé döbbenetes vagy sokkírozó, mint annak a realizálása, hogy nem kell a könyvvel kapcsolatos álláspontunkat megváltoztatni ahhoz, hogy újra ráálljunk, beleéljük magunkat a teljesen realisztikus, ha úgy tetszik, régimódi, regényes drámába a végkifejlés utolsó oldalain.

Hargitai végig fenntartja a feszültséget, iz157