Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
^ Rosta „Távolsági beszélgetések” Czigány Lóránt: Gyökértelen, mint a zászló nyele. írások a nyugati magyar irodalomról Szabad Tér Kiadó, Budapest, 1994. A Londonban élő jeles irodalomtörténész tanulmányait, íróportréit, előadásait, „távolsági beszélgetéseit” olvashatjuk ebben a kötetben. A kötet címe Horváth Elemér verséből való, mely a „gyökértelen, mint a zászló nyele” sorral, meghökkentő metaforájával szerette volna jellemezni nemzedékét, a nyugati magyar irodalmat általában. „Mert lehet-e egyáltalán gyökere a zászlónak? De amikor viszik, kitűzik vagy kiszögezik valahová: a zászló lobog. Lobog a hegytetőn, a barikádon, az épületek oromzatain, a páncélvonaton, a dísztribünön, muskátlis ablakban vagy a mentőautón és az iskolás gyerekek kezében hatalmi szóra. De akár zászlótartóba tűzik, akár zsineggel erősítik oda, jelt ad, üzenetet továbbít.” Másrészt pedig a kötet előszavában azt állapította meg Czigány Lóránt, hogy valamennyi írásával az emigráns irodalmat és annak másságát akarta minél alaposabban és minél több oldalról bemutatni. Ezért emelte ki a kötet elejére a legfontosabb írőportrékat Cs. Szabó Lászlótól Márai Sándorig, ezért foglalkozott a magyar emigrációval és intézményeivel és követte nyomon az Anyanyelvi Konferencia találkozóit. Czigány Lóránt különböző jellegű irodalomtörténeti műfajokban alkot. A távolabbi múltba visszatekintve, monografikus terjedelemben foglalkozott a magyar irodalom viktoriánus korban való fogadtatásával Angliában, magyar irodalomtörténetet írt angol nyelven. Most e kötet írásait vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy kortársait, nemzedék-társait, íróbarátait különös személyességgel, esszészerű eszközökkel, Illés Endre szavával élve - csaknem krétarajzban mutatja be. Ezt a személyességet főleg akkor tapasztalhatjuk, ha a vele baráti viszonyban lévő Siklós Istvánt állítja elénk novellisztikus elemekkel, esszébe hajló módon. Szívesen hozza közel egy-egy pillanat villanófényében alakjait, baráti beszélgetéseiket, egy-egy emberi vonást, jellemző gesztust stb. Először „lenn a földi lenniségben” mutatja be Siklós Istvánt a londoni megismerkedéstől, az életre szóló barátság kialakulásától a BBC magyar osztályához kerüléséig. Bár a szerző irodalomtörténészi pontossággal kutatja Siklós kálvinista múltját, keleti érdeklődését, Ezra Pound iránti szeretetét, szanszkrit tanulmányait, mégis akkor van igazán elemében, amikor emberi egyéniségét idézi elénk. A Szepsi Csombor Kör alakuló ülésekor Siklós elegánsan, tapintatos bölcsességgel vezeti be az estet, nem sértve meg Cs. Szabó Lászlót, aki Shakespeare politikája helyett az akkor elhunyt Churchillről beszélt. De a későbbi portréban, az István gazda címűben még több emberi vonást örökít meg barátjáról. Felidézi tekintélyes megjelenését, elegáns öltözködését, a fehér ingen hordott, feltűnő, buddhista szerzetesek által hordott tantrikus jelvényt. Ahogy Albert Pál is jellemezte „parancsoló jelenlétét”, nagyúri gesztusait, szivarjait... Siklós ízig-vérig úriember volt, halk szavú, finom, tapintatos, nagy önuralommal, aki nagy önfegyelemmel végezte rengeteg munkáját a BBC-nél és viselte súlyos betegségét. Czigány Lóránt közelről láthatta egészségének romlását, természetellenesen zöldesfehér arcszínét, kórházi vérátömlesztéses szenvedéseit, mozgásának nehézségeit. Egy Petőfi-ünnepség kapcsán talált versidézet rejtett értelmére figyelmeztet most Czigány, a múlt és jelen különös egymásbafonódására („Kínnal a kín emberének, költőnek szült anyám!”). Valóban a „kín embere” lett az utolsó éveiben a költő Siklós. Külön elemzést érdemelne például a többször felmerülő Babits-idézet értelmezése: „a gazda bekeríti házát”; de érdemes lenne szó 148
