Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
A nyomozati munka és a nyomozó szervezet A bűnügyi nyomozó munka teljes egészében a csendőrőrsökre hárult. Az őrsök azonban egyre nehezebben boldogultak az esetleg több őrs területére is kiterjedő bűncselekménnyel, munkájukat a szűkös létszámviszonyok és a technikai felszereltség hiánya is hátráltatta. Ennek felismerése vezette a csendőrség vezetőit arra, hogy 1930-tól felállítsák a különböző nyomozó alosztályokat. 1930-ban előbb a központi nyomozó osztály (később központi nyomozó parancsnokság) állt fel Budapest székhellyel, majd azt követte a nyomozó alosztályok felállítása, a különböző kerületeknél, ami 1933-ra befejeződött. A nyomozó alosztályok létszáma a csendőrkerület nagyságától függően 30-50 főt tett ki. Általában egy százados vezetésével három beosztott tiszt irányította a munkát. A nyomozást a csendőrlegénység végezte. Őket az őrsökön legjobb eredményt elérőkből válogatták ki és külön tanfolyamon készítették fel. Munkájukat - ellentétben a többi csendőrlegénységi állományúval - polgári ruhában végezték, egyenruhát csak ritkán viseltek. A nyomozó alosztályok legénysége két nagy csoportra oszlott, nevezetesen helyszínelőkre és nyomozást végzőkre. A helyszínelők csak a helyszínelést és a helyszín rögzítését látták el, míg a gyakorlati munkát a nyomozók végezték, akik különböző szakcsoportokra oszlottak. így pl. voltak jobboldali nyomozók, baloldali nyomozók, cionista nyomozók, közönséges bűncselekményt nyomozók stb. A nyomozók működésük során szorosan együttműködtek az őrsökkel, melyeknek a körletükben előforduló nagyobb bűncselekményeket - a bírósághoz, illetve a hatóságokhoz küldött jelentésüktől függetlenül - a nyomozó alosztálynak is jelenteni kellett. A nyomozati munkát ilyen esetben mindig az illetékes őrs- vagy szakaszparancsnok irányította. Az eredményt is mindig az illetékes őrsnek „számolták el”. A helyszínelők az általuk elkészített helyszínrajzokat, fényképeket stb. átadták az illetékes őrsnek és a feljelentési fogalmazványokat is az adott őrs nevében fogalmazták meg a nyomozók. A tisztázott jelentést azután az őrsparancsnok terjesztette elő az ügyészséghez. Az így kialakított munkakapcsolat igen jól működött. A nyomozó alosztályok a csendőrkerület területén lévő királyi ügyészségeknek is a rendelkezésére álltak, de azoknak nem voltak alárendelve. Nagyon lényeges elv volt az is, hogy a nyomozó alosztályok a csendőrségen kívül - pl. bírósági tárgyalások alkalmával sem - ne szerepeljenek. Minden ilyen esetben az őrs jelent meg, hiszen a munka az adott őrs „neve alatt futott”. A nyomozó alosztályok legénységének működését a tisztek feltűnés nélkül - ezért lehetőleg polgári ruhában - ellenőrizték. Nagyobb nyomozások esetében általában jelen voltak, de személyesen nem végeztek nyomozói munkát. A nyomozó alosztályok szükség esetén feltűnés nélküli megfigyeléseket végezhettek, de ha nyílt fellépésre került volna sor, akkor azt az illetékes őrs bevonásával kellett megtenni, annak a nevében. A csendőrkerület nyomozó alosztálya a kerület személyi és közbiztonsági viszonyairól kartotéknyilvántartást vezetett, de azt csak saját tájékoztatásra használhatta fel, nyilvántartási adatokat a csendőrségen belül sem szolgáltatott. A nyomozó alosztályok az évek során a kor színvonalán álló bűnügyi technikai felszereléseket megkapták, kisebb laboratóriumi vizsgálatok végzésére is alkalmasak voltak az alosztályok bűnügyi laboratóriumai, míg a nagyobb vizsgálatok a nyomozó osztályparancsnokság bűnügyi laboratóriumában végeztettek el. A nyomozó alosztályok személyi, fegyelmi és a kerület területét érintő közbiztonsági ügyekben a kerületi parancsnoknak voltak alárendelve, míg szakszempontból, illetve a 139
