Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

közönség elé mintegy hetven képet. Az Alföldi Nyomda vállalta, hogy elkészíti a színes katalógust. Nagy öröm ez nekünk.

Valóban egyedülálló ez az egész. A Gyergyói medence különleges forma- és színvilága, a falu hangulata, az emberek vendégszeretete, barátsága, a megújuló Lázár kastély és a kolostor történelmi levegője, a népművészet forrástiszta jelenléte és még sok egyéb visszahívja azokat, akik egyszer is megfordultak itt. Vannak tehát visszatérő művészek, akik akárha haza jönnének. A nagy öregek, Nagy Imre, Aurel Ciupe, Bordi András, Bene József, Barabás István, Bállá József sajnos már nem lehetnek jelen. Meghaltak néhányan, mások egészségi állapota az akadály. De a középnemzedék és a legifjabbak legjobb képviselői nem hiányoznak. Tavalyig csak az országból, most már külföldről is érkezhetnek a meghívottak. Az 1989-es decemberi változás meghozta a rég várt nyitást. ‘90-ben bátortalanabbul próbálkoztak, az idén a táborlakók fele külföldi. Amerikába, Spanyolországba, Németországba, Jugoszláviába, Kárpátaljára, Magyarországra ment a meghívó. Persze úgy nemzetközi ez a tábor, hogy a határokon túlról érkezettek nagy többsége magyar, de hát ez csak természetes, nem szórni külön magyarázatra. Ottjártamkor a szervezők a két jugoszláviai művész miatt aggódtak, ők még nem tudni miért, nem jelentkeztek. A németországiak augusztus második felére jelezték jövetelüket.

Amikor a táborról beszélgettünk, mindenki elégedetten, már-már szuperlatívuszokban fogalmazott. Mindannyiukat lenyűgözte a XVII. századi műemléképület, a várszerűen kiépített, sajátos pártázatú kastély, melynek szakszerű restaurálását a művésztelep létrehozása gyorsította fel. A hatalmas lovagteremben s a fölötte levő grafikai tárlaton rengeteg a látnivaló. Hasonlóképp a kastély főépületében, ahol a festményeket tárják a látogatók elé. De ha csak a szoborparkot látná valaki, azzal is meg lehetne elégedve. Modem és hagyományos, kő, márvány és fa térkompozíciók töltik meg a fenyvesek közt a domboldalt. Van, akit a közeli kőbánya vonz, másokat a Maros völgye vagy a jellegzetes székely házak s azok lakói. Van akit a temető csendje, múltidéző hangulata ragad meg.

A kárpátaljai ruszin, Babinec József, ugyancsak alkotótábor-vezető, azt találja felejthetetlen élménynek, hogy augusztusban egy hónapon át kolostorban lakhat, harangszó költi, és csengettyű szólítja az étkezéshez. Ilyen nem volt az életében. Kollégái, Földessy Péter és Micska Zoltán az itt készült alkotások gazdagságán, változatosságán ámul. Ezek minőségét dicséri a ráckevei Kéri Mihály is. Ő március 15-én járt először ezen a tájon egy magyarországi küldöttség tagjaként. Most alkotóként tért nagy kedvvel vissza. Absztrakt művész, így a vidék, az emberek csak áttételesen kerülnek a képeire, de meggyőződése, hogy gondolatait, szemléletét, fogalmi körét tágítja a szárhegyi tartózkodás. Gerédi Hanna számára itt minden újdonság. Amerikában nőtt fel, 18 éves korától Spanyolországban él, sosem volt Erdélyben. Számára a telep minden szeglete rendkívüli élmény. Még a szénaforgatást is kipróbálta. A bukarestiek, a kiváló grafikus Mircea Dumitrescu, a festő Silviu Baias és felesége, Baias Lukács Etel már többször vendégeskedett Gyergyószárhegyen, a Barátság alkotótáborban. Azt hangsúlyozzák, ami szerintük a legnagyszerűbb dolog: mindenek ellenére, a szélsőségesek soviniszta, uszító próbálkozásai dacára ez a hely töretlenül megőrizte a barátság szellemét. És ez a jó, ennek így kell lennie. Nem a nemzetiségnek vagy más

98