Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

halálunk a vaginán át megy végbe, itt is a női centrumon keresztül valósul meg a formák elkülönülése vagy megszűnése. így jut el Török László az abszolút kérdés feltevéséig, minimálisra szigorodott-szomorodott eszköztárral, filozófiává mélyült szemlélettel.

Ez a szüntelenül ismételt s mindennel szembesülő gesztus emeli túl cigányképeit a jól elkészített szociofotókon. Valószerűtlen a cigány lét, ahogy valószerűtlenek a tájba visszavitt nagyméretű csoportképek. Mégis, emelkedik, megfoghatatlanná mozdul el a művész beavatkozásával az embertelenül nehéz és mozdíthatatlan sors.

Török László túlságosan is karakteres művész. Életét egyetlen mániákusan ismételt gesztusra teszi fel, bármilyen témához nyúlna is. (Valójában ez a gesztus az egyetlen témája...) Ugyanazt ragozza az első képétől fogva az utolsóig. Nem a művészet, a világunk lesz több azzal, hogy a művész nem hagyja másfelé csábítani magát.

57