Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Kivetített függőleges Kábultan még, még a hajnali ragyogásban, eltávolodtam a parttól, s a tóba mintha a nap könnycseppje volna - bemerítettem evezőmet. S mint mennykő tiszta égből egy szempillantás váratlanul kirajzolta előttem a Tátrát: egy villámgyors fekete cikk-cakkot az Alpok fehér hátterén; majd ez a rajz eltűnt a hegyoldalban, egyre halványult a völgyön át, és a tátrai tengerszem elmerült a Genfi Tóban. Magasnak éreztem magam, mintha csak karjaimmal, ha felemelném őket, fel tudnám tartani a lángokban leroskadó égboltot, s az evezők ritmusára emelve, majd leengedve karom mintha szét tudtam volna tépni a hegyek láncát! Egyre jobban eveztem, egyre gyorsabban és messzebb. Behatoltam a szivárványok hullámtajték-forrongásába, egészen a színek mélyéig, az infravörösig és az ibolyántúliig, az utolsó csöppig ahol a tó az éggel összeér! Bele is vetném magam a térbe, hogy a legtávolibb vonalat felkutassam, hogy a vizek legvégére elérjek és kifogjam az egymást érintő eget és vizet abban a percben amikor felivel - s máris lehull... És így, szinkronban a szüntelen elválással, itt meg ott is, a Tátra alatt és a svájci hegycsúcs alatt, sugarakat vetegettem, kivetítve a függőlegest a fénytől emelt házakról szőtt álmot, én a tér költője - elö-építésze. Lengyelből fordította: GÖMÖRI GYÖRGY 53
