Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
KONTRA MIKLÓS / "Éltünk - mások tanultak, írtak azalatt" Szamosparti ismerősöm , aki alkalmi idegenvezetőként percek alatt tudja elbűvölni a pesti filosz-turisták csapatát erudíciójával, mértéktartó, csöndesen határozott magyarázataival , s aki a világgáfutás korában otthon marad, ezt írta nekem a napokban: "Az is lehet, hogy késő már most kezdeni, én csak annyit mondhatok - éltünk; mások tanultak, írtak azalatt" Bécsben töltöttek három napot, egy ottani magyar professzor jóvoltából. Legtöbben először voltak nyugaton, ő másodszor. Pesten átutazóban bement a kultuszminisztériumba, ahol a neki adományozott ösztöndíjakat próbálta átvenni, megköszönni. Rögtön megismerte a Szalay utcai ügyintézés mélységeit. Először a kultuszminiszter közölte vele helyesírási hibától mentes levélben, hogy X alapítvány Y ösztöndíját nyerte el Z összegben, szíveskedjen az ösztöndíj végén jelentést írni munkájáról. A szíveskedjen stiláris túlzás részemről, a kultuszminiszter fogalmazói nem használták ezt az eleganciát. "Hirtelen nagyon kívánkozom haza és úgy tűnik, nehézkesen tudnék mozogni, ha csak lehetne is ebben az elpestiesült mai magyar világban." Az ősszel Noszvajon volt egy irodalmi eseményen. A buszsofőrtől megkézdezte: "Noszvajba megy ez a busz?" - "Hogy mondta maga?!" - dörrent rá a sofőr - "Noszvajra megyünk". Olyan ez, mint amikor mi nem tudjuk, hogy Kolozsváron Monostorra megy-e ki az ember vagy Monostorba. Pofon a javából: magyarok lehetnénk, vagy mi, és mégsem? Sétálunk Házsongárdon tavaly szeptemberben. "Hogy tetszett a szegedi hungarológiai kongresszus?" - kérdem ártatlanul s beletrafálok. "Jó volt, meghallgattam embereket, akiknek csak az írásait ismertem, de nagyon szegény voltam. Amikor délben ebédelni hívtak, mindig megtaláltam a kifogást, amivel kitértem az ebéd elől, s mehettem a magam joghurtprogramjára." Olyan ez, mint a magyarok Bécsben a boldog vasfüggönyidőkben. Egy kávét ha vettünk, éhezhettünk utána. Csak ez épp Magyarországon történik, történt, Szegeden, akkor, amikor az ebben érdekeltek épp elmagyarázták a tudatlanoknak, hogy a diktatúra alatt nemzetközi magyar filológiát műveltek, de most már hungarológia a becsületes neve kenyéradó foglalkozásuknak. "Ismerjük a szövegeket, de nem ismerjük a mögöttes dolgokat, hogy ki kivel miért van jó vagy rossz viszonyban, miért teszi vagy nem teszi ezt vagy azt” - mondja, s hangjából érződik, kommunikációs problémái vannak, amikor hasonszőrű magyarországi irodalmárokkal hozza össze a mindennap. És most azt írja, tudom: nem nyafogás ez, véresen komoly; "Az is lehet, hogy késő már most kezdeni, én csak annyit mondhatok - éltünk; mások tanultak, írtak azalatt." 41
