Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Legféltettebb kincsünk ... a nyelv. Még a leggazdagabb, legámyaltabb nyelveken sem vagyunk képesek mindent hiánytalanul, körmönfont körülírások nélkül kifejezni. Életünk folyamán minden átélt pillanat más és más. Még a látszólag azonos helyzetek is különböznek egymástól megszámlálhatatlan külső vagy hangulati árnyalatban: mikor már századszor és ezredszer lépünk ki reggel lakásunk ajtaján - ugyanabban az időpontban - ez a pillanat még időben és térben is csupán viszonylag azonos; nem beszélve arról, hogy az egyik reggelen sötétebb van, máskor világosabb, esik az eső vagy köd honol a tájon, száraz faleveleket zörget a szél vagy széngázszagot érzünk, esetleg fecske csivitel a házunk előtt, netán odabent felejtettük a pénztárcánkat. Némely napos reggelen ujjongó életkedvvel kezdjük a napot, néha rossz álmunk csapadéka üli meg a lelkünket, családi perpatvar vagy rossz előérzet sújt le bennünket... Tehát még a látszólag azonos helyzetek ecsetelésekor is rengeteg szóra, árnyaló kifejezésre van szükségünk, ha a helyzetek és hagulatok végtelen változatosságát pontosan akarjuk kifejezni. Képzeljük csak el, hogy már a csecsemő, aki lát, hall és érzékel, de észleleteire még nincsenek rögzített fogalmai, meghatározott kifejezései, hányféleképpen észlel például egy házat? Attól függően, hogy borús időben vagy verőfényben látja, közelről vagy távolról, éhesen vagy jóllakottan... Annyi bizonyos, hogy benyomásokat szerez, és azokat rögzíti is magában, ha másképp nem, színek, szagok, hangulatok formájában, amelyek az ő számára éppúgy kötődnek a tárgyhoz, mint a felnőttek szavai. A szó tehát érték, mégpedig mindenható érték. S hogy ezen a téren milyen felülmúlhatatlan értékkel rendelkezünk mi, arról hadd szóljon Kosztolányi: „A francia hidegen kifaragott márványkorlát közt lépeget, síkos parketten. A német épít és komponál. A mi nyelvünk azonban határtalan és szabad, korlátlan terület, ahol alkotni, játszani és táncolni lehet. Például ezt a szót „beláthatjuk", így fordítja a német: wir können es einsehen... Ezt a szót „nézdelődhetnénk", így fordítja a francia: II pourrait porter longuement ses regards autour de lui... Viszont a francia "rever" szót mi fordíthatjuk: álmodni, álmodozni, gondolni valamire, kívánni valamit. Az angol „muse" szót mi úgy fordíthatjuk, ahogy az nekünk tetszik: töprengeni, mélázni, tömi a fejünket, tűnődni, gondolkozni, tépelődni, rágódni, révedezni, vívódni, tusakodni, tanakodni..." Hát kérem, mi ez, ha nem tobzódás a vagyonúnkban? Semmi kétség, az idézetek alapján nem szabad pálcát tömi egyik vagy másik nyelv felett, mert a nyelv a lélek zenéje, és sokkal összetettebb annál, semhogy az ismert dimenziókon bévül mérhető legyen. Egy azonban bizonyos: nyelvünket bármely szempontból vizsgáljuk, az meglepő gazdagságról, hihetetlen hajlékonyságról tanúskodik. Ennélfogva hatványozottabban megérdemli, hogy ismerjük, értsük és csiszoljuk. Kerüljük az idegenszerűséget, mert az idegen szavak Jobb hangzása" félrevezető: értőik fülében éppoly szokványosán csengenek, mint a mi fülünkben a mi szavaink, bár elismerem, hogy az idegen, nyelvünkben is meghonosodott szavakkal úgyszintén lehet árnyalni, gazdagítani és pontosítani a közlendőnket, de káros, ha valamiféle fennhéjázó akademizmus szolgálatába állítjuk azokat. Magunk is eldönthetjük, milyen veszteség éri azt, aki elbitangolja anyanyelvét, s miként színezi, teszi érzékletessé beszédét, s milyen szabatossággal beszél, egyben 38
