Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
CLXXXVL szonett (...ényi Éva emléke, 1) Elhányt ruháink mint az állatbörök széktámlán, asztal sarkán, - lehet-e, hogy feltámasztott padlásablakodból egy hétig nem mozdult a telihold? Zenét, bort, cigarettát nem kívántunk, csak egymást. Arccsontommal meztelen válladon csüggtem, hajad határerdö volt kettőnk közt s tarkódon a kezem. Lámpád égett, hogy lássunk s mégse nézzünk. Ezért vettem ki csak ötödnap reggel a sebhelyet szép melleden keresztbe, hol egy nyilas kardjával kettévágta, mikor az újlaki gyár és Komárom közt zsidókat mentettél Wallenberggel. Állammal érintettem a fehéres heget, de nem ezért szerettelek. Megszédültünk egymástól, mert ilyen gyönyört nem kaptunk s adtunk soha még. Ha lementünk a Boulevard Haussmann-ra konyakért, croissantra, beszélgetni: szégyenkeztünk, hogy lopjuk a napot s ágyba estünk másnap délutánig. És összenőttünk: te liliom kelyhe s én az ibolyántúli kardvirág; a zsibbadt kéjtől majdnem tetszhalottak; annyit tudtunk csak, hogy szívünk remeg, mert e vibráló, nem szűnő extázis adatott nékünk orgazmus helyett. (London, 1986) 34
