Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
HANAK TIBOR Széchenyi és a kortársi magyar irodalom Talán szokatlanul hat, a Legnagyobb Magyarról szólva mégis mindjárt bevezetőül szinte ellene kell érvelnem. A tulajdonképpeni bemutatkozásnak számító művének, a Hitelnek előszavában így ír: NémeUyek szomorúan fütyörészik el a Mohácsi veszedelem nótáját, s azt hiszik, ott van koporsója minden Scytha fénynek. S tán úgy van, ámbár én nem hiszem -- de az okos ember nem néz annyira háta megé, mint inkább maga elibe s elveszett kincse siratása helyett inkább azt tekinti s visgálja, mit menthetett meg, s avval béelégedni s lassankint többet szerezni iparkodik. Mennyire tételszerű kijelentésnek szánta ezt, abból tetszik ki leginkább, hogy hasonló gondolatokkal zárja könyvét: Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni valaha mik voltunk de inkább átnézni, idővel mik lehetünk s mik leendünk. A Múlt elesett hatalmunkbul, a Jövendőnek urai vagyunk. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a "megelőző Észrevétel” című fejezetet a .bölcsesség és igazság némely törvényivel’ kezdve idézi: Ismerd meg önmagad!, hozzátéve: Az önismeret külön véve, minden egyéb körülállások ismerete nélkül, csak csorba hasznot hajtana. Széchenyi aztán kifejd, mit is ért a körülállásokon, t.i. az ember életének összes körülményét. Pontosabban tehát nem a bezárkózó egyoldalúságot, hanem a körültekintő kitárulkozást ajánlja. Napjainkban, amikor új korszak vette kezdetét, hasonlóan új Magyarország megteremtésén munkálkodnak, mindenekelőtt a helyes önismeret kialakításán kellene fáradozni, hiszen minden részigazsággal szemben végtére a tudat határozza meg a létet. Más szóval: milyen legyen a jövő Magyarországa, az nem tartalom, gondolat nélküli jelszavakkal, nem is kölcsönvett divatáramlatokkal dönthető el, hanem Széchenyi kifejezésével a kiművelt emberfők független gondolkodásából születő célok kimunkálásával. Széchenyitől eltérően állítható, az emberi társadalom önmeghatározása bár sok tényező bevonásával lehetséges csak, de köztük - és éppen az elmúlt évtizedek példáján okulva - egyik leglényegesebb a történeti múlt hiánytalan felgöngyölítése és tárgyilagos kiértékelése, majd pedig közvetítése, kivetítése. Az ember tudatának lényeges alkotóeleme a saját egyéni, társadalomban gondolkodva pedig az őt körülvevő közösség múltja. A történelem az a táptalaj, amiben a jelen nemzedéke megkapaszkodhat, amiből jövőt építve táplálkozhat. Itt korántsem az olcsó megoldást kínáló okulásokra, erkölcsi szentenciákra gondolok, hanem azon összefüggésrendszerre, amely sokrétűsé-128
