Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 37. szám

hosszú sorában ábrázolja az élet, a születés, a rügyfakadás, a nemzés pillanatait. Kiváló mestere a szakmának és a szobrai felületei kifinomult munkát tükröznek. A művészi alkotás mellett szívügyének tekinti a lendvai helytörténeti és néprajzi múzeum létrehozását, valamint a nemzetközi művész-telep vezetését.

Nem lenne teljes a kép, ha vele párhuzamosan meg ne említenénk nejét, Király Moss Suzannet, az amerikai származású festőművésznőt. Suzanne a festészeten kívül régi olajfestmények restaurálásával is foglalkozik. Több mint egy évtizeden át ismerkedett a tájjal és elleste annak sajátosságait. Az utóbbi években a gvas terén alkotott igen kiváló kozmikus jellegű kompozíciókat. Számos önálló és közös tárlaton mutatkozott be itthon és külföldön.

Gálics István, vagyis ahogy a szlovén közvélemény ismeri Stefan Galic 1944. január 19-én született Lendván. A Képzőművészeti Akadémia grafikai szakosztályát Riko Debenjak professzornál végezte Ljubljanában. Elnyerte a szlovén grafikus művészek otocei tárlalán a Grand Prix nagydíjat és Tokióban a The Hanga Annual 86 - Japán című fametszetéért különdíjat kapott.

Gálicsnak az utóbbi években készített "Nyomat" című grafikai sorozata realista alapokból és elképzelésekből nőtt ki és még mindig szoros kapcsolatban volt a tárgyi világgal. Most azonban úgy tetszik, hogy az, akinek a műveit kiváló színérzék jellemzi, amelyeket a fa évgyűrűjébe szorított, nincs szüksége a tárgyi világ vonatkoztatásaira.

A művész kiállása a fametszet mint az egyik legősibb nemes technika mellett valóban egybeesik az idővel, amely elutasítja a nagy példányszámú szitanyomatokat és újabb jelentőséget és értéket ad a személyes kézzel nyomtatott, gondosan kidolgozott grafikai lapnak. A fametszet újra visszatér a képzőművészeti porondra mint a történelmi expresszionizmus emlékének egyik felidézője. Gálics a fa évgyűrűjéből és konturáiból igyekszik kicsalni az anyag elemi erőit és lehetőségeit. A fametszet sajátos eredeti és megművelt felülete a struktúrán kívül felkínálja még az évgyűrűk játékát is. Egyben a fa az az anyag, amelyből készült a hegedű is, mint a művész legkedvesebb hangszere. E hangszer alakja és kettőssége, amely formájával a női testre emlékeztet bennünket, már előzetesen Gálics néhány kiállítássorozatában külön említést nyer. A hegedű, amely némely alkotáson széjjeltörve, majd elemeiből újra összeállítva, úgy, hogy szerves részei betöltik az ún. horror vacuit, újra kicsalja a rezzenéseket, a feljajduló szaggatott hangokat, amelyek gyöngédebbek és kifinomultabbak lesznek a későbbi szigorú szimmetrikus kompozíció-rendszerben. Hasonló módon színes fametszetein eljuthatunk a művész gazdagon összehangolt színharmóniájához.

A művész újabb "nyomatait" már sokkal szűkebb méretekben lelhetjük meg, és ezzel ellentétben mindjobban előtérbe kerülnek a művészi technikák és műhelytitkok mesteri ismereteinek bizonyítékai. Nem véletlen, hogy technikai kifinomultsága és a fametszet mint az ősi technika ismerete annyira fellelkesítette a japánokat, akiktől a felkelő nap országában a legmagasabb elismeréseket kapta.

Egyazon festőgenerációhoz tartozik Huzjan Zdenko, lendvai születésű festőművész is, aki 1972-ben fejezte be a Ljubljanai Képzőművészeti Akadémiát. Bemik profeszszomál festészeti szakosítást nyert. Művészetére jellemző az útkeresés. Néha a legmodernebb festészeti irányzatoknak hódolva alkot, olykor pedig vissza-visszatér az újrealista portréfestészet berkeibe. Portréi groteszk, furcsa hétköznapi embereket ábrázol-112