Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
Képzőművészeti alkotómunka a lendvai ugaron Lendva évtizedek óta egy vegyesen lakott határmenti kisvárosnak számít. Magának a városnak alig 4—5 ezer lakosa van és csak a környékbeli falvak és települések lakóival együtt tölti be valójában a községi központ, azaz "járási" központi szerepet. A város észak-dél irányban a Hosszúfalutól Pincéig húzódó Lendvahegy tövében terül el. Az egykori gyepűvidék, a nyugat-kelet ellentéteinek itt összecsapó jeleivel Lendva gazdag történelmi múltú és hagyományokat őrző városnak számít. Költő és képzőművész barátaimmal együtt sokat töprengtünk azon, hogy mi annak az oka, hogy e kisváros annyi képzőművészt és jeles alkotóegyéniséget adott a világnak. Egyesek a választ az idillikus szép környezetben, a szépen ívelő harmonikus szőlőhegyekben, mások viszont a kisváros sajátos nyugodtságot sugárzó hangulatában látták. Tény az, hogy Lendvának több mint tíz kiváló, magas szakképzettségű képzőművésze és megannyi tehetséges amatőr festőművésze van. Az 1800-as években Lendván és a környéken igen fejlett volt a kerámiaipar és minden településen 20-30 gelencsért is lehetett találni. Ezt bizonyítják e foglalkozásból eredő családi nevek is. Ilyen porcelángyáros volt egykor a Mayer család, amelyben 1858. április 16-án megszületett Zala György, kiváló magyar szobrászművész, a Millenneumi Emlékmű és megannyi más jeles szoborkompozíció alkotója, a neobarokk szobrászat legnagyobb magyar képviselője. Az ifjú tehetség tanulmányai során a budapesti Mintarajz iskolába került. Innen Bécsbe, majd Münchenbe vitte útja. A müncheni szobrászati iskola elvégzése után 1884-ben hazatért Budapestre, hogy az akkori magyar szobrászat legjelentősebb alkotójaként megannyi kiváló kompozícióval és szoborral gazdagítsa a magyar képzőművészetet és a városok köztereit. A későbbi korok során is az elpolgárosodott Lendván igen gyakoriak voltak a képzőművészeti tárlatok és kiállítások. Már a II. világháború előtt feltűnt tehetségével Pandur Lajos lendvai születésű festőművész. Zágrábi és budapesü tanulmányai során számos horvát és magyar művészegyéniséggel és irányzattal találkozik. Budapesten Aba Novák, Szőnyi és Rudnay művészeti hatása alá kerül. A Mura-vidéki paraszti élet és a Pannon térség hagyományos életmódja lettek fő motívumai. A háború után száműzték Lendváról Slovenj gradecre, ahol családjával együtt éldegélt. Itt leginkább bányászokat örökít meg és szociális témakörű festményeket készít. 1947-ben egy sikeres tárlaton nagy meglepetésre és érdeklődésre tesz szert és így 1949-ben Mariborba kerül. Ekkor a paraszü életet ábrázoló kompozíciók egész sorát teremti meg. Ekkor bontakozik ki teljes igazából jeles tájfestészete. Egyes festményein érezhető még Babic hatása is. Egész életére jellemző az útkeresés. Az erős színfoltokkal és széles ecsetvonásokkal teli kompozíciói lassan felszabadulnak a rea-108
