Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
övele, és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben, minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké. Amen. Tűz Tamás Jelen voltam című kötetében találunk egy végtelenül drámai és meghökkentő verset, a Pieta anatomicát, az elmondottak tipikus példáját, ahol a megváltás élményét teljesen magára véve mint alany szenvedi el annak minden mélységét és rettenetét. Tűz - feltehetően - ismét a kereszt alatt áll, de most önmagát látja függni a fán, s a versben fokról fokra boncolja föl a látvány és a rettenet gyönyörét. Igen, rettenet és gyönyör hullámzik át rajta, hiszen a halott Krisztus (mint megváltó) önmaga. S mivel önmaga, lehetősége nyílik szívében újra átsuhogtatni életének fontos pillanatait, legfőképp azokat, amik földiességükben oly esendők, bűnösek voltak - s amikért (később a versben) az ölében tartott kihűlt test az áldozat. A szinte profánságig menő, világi témák szentségig hevített feldolgozásai mellett megtaláljuk Tűz Tamás költeményeiben a hagyományosan "vallásosnak" mondott műveket is. Gondolok itt elsősorban a Hét sóhaj a hegyenre vagy a híres Keresztút (magánhasználatra) című versre. Az első költeményt a sűrű kérdések özöne teszi izgalmassá és a Krisztussal egyesülni vágyó lélek boldogságának kifejezésre juttatása. "Odaszorítom fejem a kereszthez, mely eséseimben is hűséges kísérőm" — írja, miután bevallotta: "Boldog vagyok megbélyegzésem biztos tudatában s homlokomon a pecsét kimondhatatlan örömmel tölt el". Hiszen: Rádfeledkezésem sűrű hálójából nem tudsz kibújni már, belém kell pillantanod, hogy indulataim hullámain földerengjen előtted gondolatvilágod sokszínű tükörképe. A Senki szigete vagyok én, hol zavartalan köthetsz ki üdvözítő vágyaiddal. Ugyanakkor a másik költemény, a Keresztút (magánhasználatra) azért érdekes, mert találunk egy másik keresztutat is az életműben, mely első pillantásra még meghökkentőbb, mint a Pieta anatomica. Címe: Amoris via Dolorosa. A tizenöt szonettből álló verskoszorú tulajdonképpen egy magashőfokű szerelmi élmény művészi lecsapódása. Mégsem a szerelmi mámor hangulatát kelti az olvasóban, hanem annál egy sokkal nemesebbé formált vonzódás beteljesülő és elbukó tapasztalatát. Valahogy törvényszerűnek és természetesnek érezzük a hagyományos vallási köntösben megjelenő merész képzettársítást, hiszen az emberi élet egyik legfontosabb tapasztalatai közé tartozik kétségtelenül a szerelmi élmény, s mint ilyen, teremtő és kölcsönhatásokon alapuló természete által az egyetlen, mely az Isten dolgaihoz hasonlítható. A költemény utolsó, úgynevezett "mesterszonettjében" Tűz így foglalja össze ezt az élményt: Pilátus módjára mossa kezét Beteljesíti sorsunkat kereszttel Akit szeretünk többé nem ereszt el Arcunkon érezzük leheletét Lábujjhegyen jön izzik gyöngyfoga Már levegőben remeg nádszál teste 9
