Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
KASSÁK LAJOS Jóreménnyel (1957) Hogy szólhatok ma, szólok mindarról, ami rossz és arról is, ha jót találok. Itt állok most, emlékeim rózsáit tépem. Hallgattam már csecsemő gügyögését, méhesek dalát, s hallottam, hogy pöröl a sáros folyó szakadatlan. Partjain vagy száz malom s egyik sem szabad. A fák mélyen meghajoltak és sírt köztük a szél, ahogy sír a gyermek, ha anyja húsából kiszakad. Hajnali harmat, szitkok, szerelmek, te kormos városi ég, téged is szeretlek. Téged is lázadó ember, akit halálra keresnek, mert felszabadítója vagy vasravert kezeknek. Ti milliók, mindmegannyi Kain-ivadék felékesítve vassisakkal, véres fegyverekkel. Köszöntsétek a parasztot, aki gabonát termel s hogy eldülnek a gyöngyszemü, súlyos kalászok szerelemről dalolnak a lányok. ízleltem én e dalok csurgó rubin mézét, sok, sok lányszemet, amint ragyogtak a poklok fekete tüzén át, oly csábítón, hogy a rég üszkössé vált holtak se nyugodtak. Ez mind a múlt. Tömött zsák a hátamon, amint a zöld hegyi úton fölfelé megyek, ahol a láthatár kitágul s az egek azúr kárpitját érintem meg egy hajnalon.
