Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)
1990-06-01 / 31. szám
Elolvassa. Nagyon szép! Felnevet örömében. A kéziratot csónak formára összehajtja s a vízre teszi. Ott.áll, majd fordul. Talán éppen egy krokodik szájához úsztat le. Áldás rajta! A versírás mulatság. A pénzszerzést lenézi. A hír s az emberfajta tök és dögmindegy néki. Feleségét otthagyta tegnap. Holnapra másik ígérkezik. Berúgott. Kettős holdat lát. Ásít. Dunyhának az ég kerek boltját húzza magára. A költők ezer éve irigykednek reája. (Budapest, 1989) Régtől sejtettem ezt és folyton féltem, hogy más is rájön. Nyakunkon a kés: mert ha igaz és nincs Isten az égben, úgy erkölcs sincs, sem igazságtevés, se jő, se rossz, se út, se cél, se rendszer, csak káosz, ahol minden egyremegy és mentői többet tud, lát, ért az ember az élet attól értelmetlenebb — rémálom két irgalmatlan setétség között. Még jó, hogy a vers meg a szépség tébolya kerget. Másnak csak a pénzvágy s a kéj jutott. Olyiknak ennyi se. Kihúzták a festő alól a létrát. Kapaszkodjék, mester, a pemzlibe. (Toronto, 1984) Sok szeretettel üdvözöljük a 80 esztendős Mestert CXI. Szonett- 7 -
