Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

mi mindent kiterítettünk egymásnak az asztalra s a fűbe. A halál csak távol mennydörgés volt e pikniken.

(Toronto, 1988)

CXXXVIII. Szonett

(Karinthy Frigyes temetése, 1938)

Fejbőre oly fehér volt mint holdas erdő földje.

Mikor először láttam, egy házba csengetett be s a kapu előtt állt oly ügyefogyott magányban mint kit ejtőernyőn most engedtek le az űrből.

A kávéházi asztal volt elvarázsolt kertje, hol koponyája körül utaztatott bennünket.

Mi mindent nem mondott el! A koszorúk alól még visszafelesel tán a sok búcsúztatóra.

Vérgőzös szelek jönnek. Őt eszik meg a férgek s nem néki kell megenni a férget mint nekünk.

— ,, Legjobbkor, Frici," hallom. Követjük a koporsót.

Aztán lerövidítjük utunkat a sírok közt.

Előttünk és oldalvást és átlósan keresztek.

— ,,A rendszert elhibázták,” suttogja Márai.

(Budapest, 1988)

CLIX. Szonett

(Li Táj-po)

Mellette boroskancsó. Kalapját a rekettye bokorra tűzte. Talpát zöld patak vize mossa. A nádból kócsag szemez vele, amíg ecsetje villámgyorsan egy verset pingál a papirosra.- 5 -