Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

A másik három tiszt óvatosan nézte át a könyveket. Látszott, hogy csak az egyikük volt beavatva a titokba.) Később megtudtam, hogy egy pár hónapja szemben lakott egy ávós a tévé hiradóból. Biztos nála készítették az egészet. Jöttek a filmesek, kinyitották az összes szekrényt, hűtőt és lefil­mezték. Különös, hogy nem készítettek semmi kelepcét, hanem kezembe adták vissza a kulcsot. A dobozokat bedobták a szemétcsatornába. 20-kor Mostowski Palotában (6) voltam. Hatos zárkában levetkőz­tettek meztelenre. A motozást végző rendőr (nem lehetett több mint 20 éves) a fejéhez kapva mondta: „Miért éppen rám kellett hogy essen.” Utána elvittek a 23-as zárkába. Volt ott 5 ember (feleség gyilkolá­sával és Visztulába bedobásával, a Grodzisk Mazowieckii gyilkolásban részesüléssel, 4 ember mozdonnyal való halálragázolásával, gazdasági visszaéléssel gyanúsítottak és egy besúgó). Kaptam egy matracot. 2 silány pokrócot és lefeküdtem a földre. A zárkatársaim barátságosan viselkedtek, az egyenruhás rendőrszolgálat szintén. Erről nem panaszkodhattam. A zárkában volt még egy lakó, egy rokonszenves patkány, aki az ablakon át mászkált kenyérért. A nagy konferencia teremben találkoztam az ügyésszel (ugyanazzal, aki volt a kihallgatáson), Wende mecénással és 2 nyomozóval. Megmu­tatták a házkutatás utáni vádakat. A cikkelyek összesen 21 évi szabad­ságvesztésre szóltak plusz 10 év a 194-es cikkely alapján. A /ádirathoz hozzátettem a saját megjegyzésemet: „Azt, hogy a la­kásomba — számomra ismeretlen módon — terhelő anyagok kerültek, provokációnak tartom a társadalom ellen, amely a társadalmi nyugta­lanság megteremtésére szolgál és amelyben személyem — ami egy ideje nem magánszemély — eszköz.” Az ügyésszel való találkozásra a mecénás felesége hozott nekem ennivalót és 2 doboz cigarettát. Körülbelül 19.30-kor visszakerültem a zárkába. Még azt mondtam a mecénásnak, hogy éppen kezdődik a szentmise, amelyet nekem vezetnem kellene, ahol a munkások józan­sági esküt fognak tenni. Talán a hiányom miatt többen teszik majd (1,5 ezren esküdtek). 21.00 körül egy rendőr (egy pap testvére) mindent összepakoltatott a zárkából abban a meggyőződésben, hogy másüvé visznek át. Közös meglepetésünkre odavezettek az orvoshoz. Utána visszavittek ugyanabba a zárkába, ahol kihallgattak. Vissza­térve a kihallgatásokhoz, ugyanúgy mint az ügyészségen Jankowska ügyésznek, itt is megállapítottam: „Nem vallom magam bűnösnek. Tagadok bármilyen magyarázatot.”-47 -

Next

/
Thumbnails
Contents