Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)
1990-06-01 / 31. szám
Az emberek véleménye szerint a mise december 26-án nagyszerű volt. Tulajdonképpen elmondtam mindent, amit akartam, a szentatya kiáltványait alapul véve. Tulajdonomban van egy november 26-ikai keltezésű levél a kúriához a Vallásügyi Hivatalból, amelyben sok Lengyelország ellenes cselekvéssel vádolnak. A mise alatt intonált énekek is politikai és államellenes jellegűek. A tegnap éjszaka kemény volt. Zaklattak pszichikailag. 1 -tői 4-ig mint az őrültek jártak kocsival a plébánia körül. A srácok húsz fényképet csináltak róluk, persze elriasztás végett. Egy ember, aki 34 évig nem gyónt, jött tegnap, mert a Hazafias Misék és a bírósági jelenlétemnek köszönhetően (2) újból megtalálta magát az Egyháznál. Mennyit tudsz Istenem tenni egy annyira méltatlan teremtmény által, mint én. Hála neked. Uram, hogy engem használsz fel. 7. //. 83. Tegnap 10-ig esett a hó. Fél egyre elmentem a Szent József templomba. Utána egy kis séta és ebéd egy étteremben. Nagyon rosszul éreztem magam. Remegett a kezem. Sötétség a szemem előtt. Visszaszaladok a gondolataimban. A kohászok dróthálót tettek az ablakomra, hogy ne lehessen követ bedobni a lakásomba. Ettől függetlenül december 14-étől kezdve minden éjszaka valaki alszik nálam. Február 3-án 6-kor elutaztam Varsóból. Magammal vittem Krzysiek O.-t és Malgosia Z.-t is a kocsiban. Kilenc napra mentünk a hegyekbe, Kosarzyskába. Ott mások érkezése is várható volt. Ahogy csak kimentünk Varsóból, utolért minket, hangsúlyozom minket (mert senki mást nem ellenőriztek) egy zöld Fiat 125-ös, benne pedig két rendőr. Először egy fénykép hátul, utána oldalról. Megálltam az utca szélén. „Iratokat. Tessék felnyitni a tetőt. A csomagtartót, a táskát, ellenőrzés. Honnan van mindez? Illegálisan szervezett csoport, mi? Előkészíteni a motorszámot és a karosszéria számot ellenőrzés végett.” Semmi kétség nélkül előkészített provokáció. Elvitte az összes dokumentumokat a kocsijába. Telefonált. Végül hosszabb idő után visszahozta a dokumentumokat. „Bocsánat, de mindent le kellett írnom.” Többször láthatóak voltak kocsik, amelyek nyilvánvalóan követtek minket. Tizenöt kilométer Kielce előtt egy barna Fiat 125-ösben igazi bulldog. Malgosia felajánlotta, hogy igyunk meg egy teát a szüleinél. Utána tovább megyünk. Kiderült, hogy ebben a kocsiban is van telefonokkal és távbeszélőkkel felszerelt rendőr, annyi különbséggel, hogy sapka-44-