Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)
1990-06-01 / 31. szám
BOGÁRDI SZABÓ ISTVÁN Sic itur, sic transit... Naphomlokú és Csillagszemű Uralkodó — kinek lelke haragja az éj sötétje és a történelem zivatara — fényességes udvartartásával, vezéreivel, minisztereivel, a Dicsőséges Üdvözülés Szigete felé hajózott. Hajójukat vér-veres hullámok nyaldosták és ringatták: a zsarnokság vértengere. „Látjátok" — szólalt meg ekkor Naphomlokú és Csillagszemű, majd sóhajtott hozzá — ,,a Dicsőséges Üdvözülés Szigetéhez sosem juthattunk volna a történelem ingoványán át. Csak megrekedtünk volna valahol a lapályon, úgy mint korábban bárki más. Ám történelmi és örök küldetésünk nekünk ajándékozta a fölismerést, hogy ha vérrel árasztjuk el a lapályt, akkor áthajózhatunk a nyomorúságos múlandóság partjairól oda, a közelgő Dicsőséges Üdvözülés Szigetére. Végre! Vége a poros, sáros, nyavalyás kötelességeknek, végre, véren váltott boldogság, öröm vár ránk. Most pedig pihenőre, uraim!” Késő éjszaka kötöttek ki, egészen magas víz(vér)-állásnál. A hajót csak kiszállás idejére horgonyozták le, aztán óriási léket hasítottak oldalába, hadd süllyedjen, sodródjon; már senkinek nem lesz rá szüksége. Hajnalra Naphomlokú és Csillagszemű útnak indult, hogy megérdemelt dicsősége szigetét megtekintse. Az Állandó Glória csúcsára érve körbepillantott szigete teljes területén, s ekkor vette észre, hogy a teljes kikötőt ellepte már a vér-víz. „Az ostobák” — legyintett — „még mindig nem fogták föl, hogy nincs miért tovább öldökölni. Én már itt vagyok.” A következő este azonban már emberei sem tudták eltitkolni aggályukat — a tenger szintje egyre emelkedett, a vér-víz színe pedig egyre fakult. „Mi lehet ez? Mitől van ez?” Esőzések, áradások? Másnapra már az Állandó Glória gerincére szorultak föl, és egyre följebb. Néma, riadt, vadállati csenddel. Naphomlokú és Csillagszemű ekkor magához rendelte híradási attaséját és megparancsolta, hogy teremtsen összeköttetést a Túlparton Hagyottal, a Prófétával, ha még él. „Próféta” — szólalt meg a zsarnok — „örökké átkoztál, most mégis segíts. Mi ez? Mitől emelkedik olyan hirtelen a tenger? miért fakul a vér színe? „Ez az asszonyok könnye” — mondta a próféta — „az özvegyeké, szerelmesüket vesztetteké, a gyermekeké, s mindazoké, akikkel sose törődtél. A te világodban csak vér volt; a vérrel tudtál bánni, a vérrel tudtál alkudni, kalkulálni — a vérre építetted dicsőségedet. De a köny-30-
