Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

3.

,,A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna. ”

Jób 28:5.

Tátongó seb, gyötrelmes mélység a föld, tályog amely fölfakadt.

Megláttatik a szakadék bennem, ahogy körülvesznek döntéseim és szorongatnak következményeik.

Halottak közt árnyék vagyok, elrejtve vagy elfelejtve idelent és odafent búza nő.

4.

Távolodnak a mozgások, lépések, harang kondul.

Egy nem megragadható pillanatban ott sűrűsödik a jelen, és nincs létező rátalálni e világvégi csöndben, csak por. Hűvös alkonyat. Terek réseibe simulva várakozol, közeledsz, s előlépve a gyerekkor homályából, visszahelyezel elvesztett és megtagadott közelségedbe. Szögesdróttal körülhatárolt tenger. Mégis, végső ölelésed.-26-