Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

vét és fel kell számolni a sztálini idők súlyos örökségét, az alárendeltség és függőség maradványait. Kijelentette, hajlandó csapatait kivonni Magyarországról, kész revideálni a Varsói Szerződés alapokmányát. Ugyanekkor szovjet küldöttek — Mikoján és Szuszlov — Nagy Imrével a szovjet csapatok kivonásáról tárgyaltak, a Szovjetunió nevében kijelentették, hajlandók a demokratikus pártok képviselőiből alakult magyar koalíciós kormányt elismerni, és ennek alátámasztására Tildy Zoltánnal, a Kisgazdapárt vezetőjével is tanácskoztak. A Varsói Szerződés revíziója szintén szóba került, mert miként a megbeszélés egy külföldön élő tanúja elmondotta, a szovjet küldöttek bizonnyal belátták, hogy Magyarországnak joga van kérdésessé tenni tagságát a szövetségben, mert a Szovjetunió fegyveres fellépésével egyoldalúan megszegte a paktumot, de csak miután Mikoján és Szuszlov visszatért Moszkvába. Ám a szovjet csapatok beözönlése fokozódott. Nagy Imre kinyilvánította az ország semlegességét és felmondta a Varsói Szerződést. De vajon ha Nagy Imre a magukat realistáknak tartók tanácsát követi, nem tesz eleget a népakaratnak, nem nyilvánítja ki a semlegességet, nem mondja fel a Varsói Szerződést, akkor nem következik be november negyediké? Az 1956-ban Budapesten kezdődő Prágai tavasz reformerei nem áhítottak semlegességet, hűséget fogadtak a Varsói Szerződésnek, elfordultak a többpártrendszertől és mozgalmuk így szinte fényképnegatívja volt a magyar 56-nak, de a szovjet tankok éppúgy becsörömpöltek Prágába, akárcsak annak idején Budapestre, mert a csehszlovákok emberarcú szocializmusa éppúgy sértette a főhatalom fejlett harmóniaérzékét, mint a budapesti forradalom. De a történelem különös paradoxona hogy a fizikailag győztes forradalmak oly gyakran elfajulnak, elfordulnak eredeti célkitűzéseiktől és így erkölcsileg vesztesekké lesznek, míg a levert forradalmak erkölcsileg győztesek maradnak és eszméik túlélik a bukást. Ez történt a Magyar Októberrel. Sokan ráébredtek erre már az első föllélegzés pillanataiban. Amikor egy angol újságírót a forradalom harmadik, vagy negyedik napján egy felkelő csoporthoz vezettek és az angol ámulattal dicsérte a szabadságharcosokat, parancsnokuk csak vállat vont: „Nincsenek illúzióink, barátom — mondotta — az oroszok vissza fognak ütni, méghozzá keményen. Amit teszünk, talán nem is a jelenért tesszük, hanem az utókor számára.” Az ország 1956-ban valóban csupán néhány napra rázta le a bénító kurtavasat, de a demokratikus ellenzék, a forradalom eszméinek örököse ma is felszólal az elnyomás politikai, morális, anyagi, intellektuális korrupciója ellen, ébren tartja a szabad szellemet, a nemzeti ellenállást, a humánusabb jövő egyetlen biztosítékát. Helytállásával pedig reményt nyújt arra, hogyha nem is a legközelebbi jövőben, megalázott embermilliók majdan kiegyenesíthetik derekukat.

Szász Béla. Angliában él.