Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

Magyarország gazdaságilag megy tönkre, s eközben, — ugyan még csak az ellenzék, illetve alsóbb rétegek ellen bevetve — olyan jogszabályokat hoztak, melyek más országokban Európában szükségállapotot jelentenének.

Nem lehet 56 örököse az, aki arisztokratikusan elzárkózik az utca embereitől és hatalomba beépült jobbérzésű értelmiség meggyőzésével próbálja keresztülvitetni a társadalmi reformokat. Maga is kényszerűen a paternalizmus csapdájába esik: „Nem kell népszavazást rendezni, mi úgyis jobban tudjuk, hogy ti mit akartok.” Ennek az ellenzékiségnek egyelőre az a védelme, hogy a hatalom jó színben akar feltűnni a nyugat előtt.

Az a Nyugat, amely 56-ban cserbenhagyta ezt a kis országot, s a harmadik világgal karöltve még az ENSZ napirendjéről is levették a magyar ügyet.

Hogy az emberek — nem a kormányok — mit éreztek, ezt jól érzékelteti a Gloria Victis, „Dicsőség a legyőzőiteknek” című verseskötet. A legyőzőnek a mai napig. Helsinki után is úgy látják, nem csak az érdekszférájába tartozunk, de a világ tétlenül nézné azt is, ha szükség esetén a Szovjetunió katonailag beavatkozna. Ezért egyéni utakat kell keresni a boldoguláshoz, azokra kell alapozni a politikai kereteket. Minden más csak értelmetlen hősködés, mások bajba sodrása, az elért eredmények kockáztatása.

A demokratikus ellenzéknek példát kell mutatnia az erőszakmentes polgári ellenszegülés formáit illetően.

56-ban az idegen nagyhatalom idegen tankjaira benzines palackot dobó hős pesti srácok emléke előtt ma azzal tisztelegjünk, hogy bebizonyítjuk, nem a mi privilégiumunk alternatív életformák, alternatív közösségek, alternatív független politikai intézmények kikísérletezése, éltetése.

A jövőt illetően reménnyel tölt el, hogy jságunk szerkesztőségében együtt dolgozik az egykori pesti srác, akinek dícséretét Bill Lomax megírta, és az egykori magas újságíró, akinek semmilyen ítélet nem volt elég szigorú. Lehet, hogy 56 után „a magyar név megint szép lesz.”- 74 -