Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

Két öreg- Nyugalomba vonulok — jelentette be a menny. — Az emberek annyi mindennel pótolják gyarlóságaimat. Kiöregedtem én már a szolgálatból.

— Veled tartok édes egy komám — mondta a pokol. — Márénsem tudok versenyezni az emberek fantáziájával.

Elbúcsúztak a tisztítótűztől. Ő még tartotta magát.

Erdőben

— De jó az állatoknak — sóhajtottak a fák. — Ha tudnánk mi is járni..! Megválaszthatnánk a társainkat... Lesétálhatnánk a völgybe, ha már unjuk itt... Vagy elmehetnénk a folyóhoz, s nem kéne az esőre várni. Kiválhatnánk végre ebből a tömegből szabadon növeszteni az ágainkat!

És susogták zúgták vég nélkül panaszaikat, vágyaikat.

Aztán egy megadott jelre kezdték kitépni gyökereiket a földből.

Csillagok, emberek- Bosszantó! Ha elkezdünk ragyogni, a közönséges halandók lefekszenek aludni! — mérgelődtek a csillagok. — Hogy odavannak a Napjukért!

És bevádolták a Napot a Galaktikus Ellennagytanácsban.

Az emberek hamarosan azt tapasztalták, hogy este nem tudnak elaludni, hajnalban azonban rájuk tör az álmosság. És hogy megszámlálhatatlan prófétája támadt az éjszakának. A Föld kénytelen volt átszervezni életrendjét. És az emberek már gyanúsan néztek arra, aki a nappali világosságot emlegette.- 35 -