Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

(Meg kéne szokni a más ízeket, szagokat, hangokat. Mások másféle reakcióit a te, számukra szokatlan reagálásodra. Elizráeliesedni minél hamarabb, hiszen — a fenébe is! mi jöttünk ide. Ezzel együtt jóleső érzés találkozni egy darab Kőbányával. Csepellel, Szögeddel vagy éppen Makóval, ami nincs is olyan messze Jeruzsálemtől, mint a félreértelmezett szólás tartja.)

Nemrég egy hónapig távol voltam a családtól kb. 30 bevándorló társaságában. Rajtam kívül mindenkinek akadt párja: francia, amerikai, török, román, sőt svéd bevándorló is legalább kettő volt. Egy brooklyn- i fiú magyar tudása ebből állt: csillár — szép csillár. Azt vásárolnak feléjük leginkább a magyarok, mesélte. Egy alkalommal aztán délutáni szendergésemből ébredve, hallván a sok érthetetlen nyelvet megelégeltem a dolgot: magyarul szóltam mindenkihez. Megértették - aznap este ivritül beszéltünk.

Három évig arab gyerekeket tanítottam mandolinozni. Nem is gondoltam volna, hogy a gitáron kívül ezt a hangszert is hasznosíthatom. A mandolin viszont emlékeztet az ud-ra. erre a közkedvelt arab hangszerre — a különbség annyi, hogy nem játszható rajta negyedhang. Hamar megtaláltam viszont a török uralomnak „köszönhető” közös vonásokat. Kelet-jeruzsálem muzikális arab csemetéi éppolyan szívesen játszották az. Ungareschkát. mint Farid el Atras dalait. A Spanyolországból eredő ötnyolcados arab zene nagyszerűen rímelt Kallós Zoltán erdélyi gyűjtésének „sánta csárdásaira”. Találtunk egyező szavakat is: csizma-dzsizma, dohány-dohán, veranda-verranda. Biztosan akad még, de hát jobbára muzsikáltunk.

A. megint összehozott egy hatalmas telefonszámlát. Ami M-nél a pia, az nála a 12 számjegyű tárcsázás. Főként az esti órákban jön rá a beszélhetnék és egész hosszú magyarországi listája van. Magánházaknál takarít, mondhatni, erre keres.

T. a másik, akit nem lehet kettesben hagyni a telefonnal, habár ő rövidebben beszél. Hány fok van most ott? Hű, az sok (kevés). Minden rendben? Na, jól van, anya, jövő héten újra hívlak, puszilok mindenkit.

K. viszont Los Angelesből hív fel rendszeresen. Szintén nem méri a perceket. Másfél évi itt-tartózkodás után állt tovább, mert hát az angol mégiscsak közelebb áll hozzá és amúgy is: politikusnak készül. Egyedül tőle hallom ezt a szót: honvágy. Hát menj vissza mondom. Hová? kérdezi meglepetten. Nekem Izráel hiányzik! Hát gyere ide — hallgatok a logikára. Nem lehet feleli csüggedten. Itt van a fater. Két éves koromban otthagyott, most, hogy utánajöttem, be akar pótolni mindent...- 100-